Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Smid Róbert: A kifáradás lehetőségei – a fiatal líra néhány összefüggő nyomvonala napjainkban
148 Bereti Gábor A címe címtelen... Ha sok szerzőtől csupán néhány verset gyűjtenek egy kötetbe, akkor óhatatlanul előtérbe kerülnek a válogatás szempontjai. Minél több szerző kerül egy fedél alá, a kötet annál heterogénebbé válhat. De szóródást mutathatnak a válogatás szempontjai is, hiszen kiadványt pl. össze lehet állítani generációs, ideológiai, esztétikai stb., de ezektől függetlenül csupán a gyűjtemény jellegéhez igazodó, egy-egy időszak termését bemutató szempont alapján is. Ilyenek többek között a mögöttünk hagyott év publikációiból válogató népszerű gyüjtemények. A címtelen föld antológia esetében ez utóbbinál többről van szó. Itt a szerkesztők, André Ferenc és Horváth Benji a fiatalabb évjáratokhoz tartozó néhány korosztály elmúlt hatnyolc évben megjelent publikációi közül válogattak, mégpedig a szerzők posztposztmodern korszakát reprezentáló munkái közül. Itt a merítés nagysága, ahogy azzal a szerkesztők is számot vetettek, huszonhat költő százkilenc verse már a válogatás kritériumait feltáró, a versekkel egyenrangú, a fiatal, magyar nyelvű erdélyi metamodern líra tágabb kontextusaira is kitekintő, eligazító erejű előtanulmányt indokolt. Ezt olvashatjuk Metamodernizmus az erdélyi fiatal lírában címmel a kötet ele jén. Ebben a szerzők beavatják az olvasót a szerkesztés szerteágazó gondjaiba, jelzik, hogy az antológia alkotóinak szocializációjában nagymértékben játszott szerepet az erdélyi közeg, azaz, hogy az antológia szereplői kisebbségi költők, akik „a 2010-es években kerültek az irodalmi életbe”. Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy „[a]z antológia szerzői nem feltétlenül nép-, illetve nemzetideológiai erővonalak mentén tájékozódnak”. „Az antológia költőinek líráját olyan jellegzetes érzékenység és logika szervezi, amelyet mi metamodernnek nevezünk.” A tanulmányban a metamodern hely és időkoordinátáinak jelölése mellett egyben utalnak a kialakuló jelenség tartalmára és irodalomtörténeti besorolhatóságára is. „Azt állítjuk – írják –, hogy a metamodernizmust episztemológiailag a (poszt)modernizmussal , ontológiailag a (poszt)moder nizmus között, történelmileg pedig a posztmodernizmuson túl kell elhelyezni.” Itt jegyzem meg, hogy az alakulóban levő irányzat elnevezése a szerkesztők leleményét dicséri. Ők a szakirodalomban felvetődött számos megközelítési és elnevezési mód közül, kötődve a holland irányzathoz, választásukat azért tartották a legalkalmasabbnak, mert ez a legintegratívabb, mert ez „nem csupán egy-egy adott művészeti ág, szövegtípus, politikai vagy esztétikai elköteleződés mentén igyekszik definiálni jelen léttapasztalatunkat, hanem egyszerre nyújt művészeti, esztétikai, politikai és társadalmi jelenségek legfrissebb fejleményeire egyaránt érvényes magyarázatot”.
