Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Smid Róbert: A kifáradás lehetőségei – a fiatal líra néhány összefüggő nyomvonala napjainkban
137 mennek a falakon túlra”. (20.) Megjelenik némelyikben a történelem, de nem szilárd kronológiaként, csupán a történelmi idő szilánkokra tört halmazából mutatva föl egy-egy személyt vagy eseményt. A Dürer és a rinocérosz című szöveg például az erdélyi mester híres metszetének körülményeit dolgozza föl fikcióként. A kötetnek ezt a szólamát érzékletesen jellemzi a második vers alcíme – Capriccio –, amely egy zenei műfajt beidézve, szabálytalanul hömpölygő zeneműként aposztrofálja a szöveget. Ez a szerkesztésmód alapvetően meghatározza a kötet fenti kategóriába sorolható darabjait. Bosch és Dürer említett példáin keresztül az is megmutatkozik, hogy a filozófia mellett komoly szerep jut a képzőművészetnek és az egyéb társművészeteknek is. A könyv nagyjából második felében azonban egy másfajta megszólalásmód dominál, amelynek megjelenése az előzőhöz képest viszonylag éles váltást jelent. Ezek a szövegek inkább köznapi témákat emelnek verstárggyá, és ehhez szorosan kapcsolódva személyesebb, intim megszólalásmódot használnak. Az ebbe a típusba tartozó versek dikciójában inkább a köznyelviség, a még prózaibb lüktetés irányába történik elmozdulás, mint azt például a Nem ezt ígértük című vers felütése is mutatja: „Már az indulásunkban is / mennyi rettegés van. Nem rosszak ők, / csak ezt váltják ki belőlük, / ránk gyakorolt hatásuk majdnem / halálos.” (60.) A lírai én jobban beleereszkedik ezekbe a versekbe, nem fölülről vagy kívülről szemléli a tárgyukat, akkor is, ha többes szám első személyben szólal meg. E szövegek tehát a korábbiakétól egészen eltérő atmoszférával rendelkeznek, amelynek alapja – a történő, mindennapi élet mozzanatainak megverselésén túl – az olvasók egy részének bizonyára ismerős, a valóságban is létező urbánus terek és élethelyzetek bemutatása (Boráros tér, Blaha Lujza tér, belvárosi szórakozóhelyek hangulata), de ide sorolható az éjszaka napszakának dominanciája is, hangulatának számtalan formában történő megverselése. Az, hogy a kötet nem esik szét a két, markánsan eltérő megszólalásmód hatása miatt, annak köszönhető, hogy egyértelműen kitapintható a szellemi kötőanyag a szerkezet két fele között. A versek kohézióját adó mozzanatoknak többféle tartalmi megnyilvánulása is van. Megfigyelhető egyrészt, hogy Halmi Tibor kötetében meghatározó szerepe van a narratív típusú vers jelenlétének, azaz a narrativitás témától és hangnemtől függetlenül gyakorlatilag végig érvényesül. Az egyébként nagyon különböző versek e közös vonása alapvető kiindulópontot ad az olvasónak. Még ennél is fontosabb azonban, hogy az egész kötetet érzékelhetően át- és átszövi az egzisztencialista gondolkodás, amely több helyütt szimbolikus-tematikus szinten is megjelenik, de nem csupán az elvontabb, filozófiai ihletettségű, hanem a személyesebb megszólalású szövegekben is azonosítható a jelenléte. A könyv egyik központi szereplője például az egzisztencialista ikon, Friedrich Nietzsche, akinek alakja – néha ironikus, pars pro toto módon, összetéveszthetetlen bajusza által – fel-felbukkan a versekben, de e szimbolikát erősítve, az említés
