Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 6. szám - Owaimer Oliver: Mer' az egész bio (Závada Péter: Gondoskodás)
116 A Csendimitáció -ciklus címében szereplő csend a zaj fogalompárjaként nyeri el jelentését, hiszen a költemények tájait általában az ember által épített környezet és a természetes közegek közötti tranzitszférák alkotják: vadátjárók, szántóföldek, magaslesek, stb. A cím második fele, az imitáció egy zenei szerkesztési formát, a kánont is megidézi, mely a korábbi, Só és faggyú -ciklusban képiesül is: „Milyen volna, ha a beszédet egymás után hagynák abba: / előbb-utóbb kánonban hallgatnának.” (Bűnbocsánat , 19) A verscímek a szövegtestek szerves részét képezik, s mivel félkövérrel vannak szedve, önálló költeményként való azonosíthatóságuk ismét egyféle összeolvadásként vagy kidomborodásként értelmezhető. A téma és a poszthumán perspektívával való kísérletezés akár társadalmi kérdések irányába is vezethetne, e költészet ambíciói azonban inkább poétikai, esztétikai jellegűek. Például egészen szép képek keletkeznek a nyelv és az érzékelés mechanizmusainak összejátszásából: „A huzat / szinonimáit a levelek sorolják: légvonat, / testetlen, lusta fuvallat, míg a vacogásukon a homály átszüremlik.” (A pálya szegélye... , 33) A ciklus visszatérő motívumai egy-egy út (séta, vonat- vagy autóút) benyomásai, melyek a jelentésteremtés előtti primer látvány vagy az időbe és térbe vetettség tapasztalatát közvetítik: „A menetszélben összekuszálódó jelentést próbálom szétszálazni.” (A homokpadon elszórva..., 35) „Vagy épp egy helyben állunk, / és csak súrlódunk a múltba zuhogó idő / ellenszelében: / egyre csak foszlik a hús, rátapad / a percek érdes felületére.” (Semmi sem ismétlődik... , 38) A testbe vetettség érzéki élményét: az éhséget és a szomjúságot feldolgozó Megkörnyékezi az éhség... és Fogalmak várakoznak... című költeményekből nem testpoétika születik, hanem az éhség miatt beszűkülő, az első (allegorikus) ciklus motívumaival ábrázolt tudatműködés lírai lenyomata, illetőleg a sivatag látványát a szomjúság érzetével összekapcsoló nagyszabású képzettársítás: „míg az ajkak rovátkolt sziklapadján / szétmorzsolódnak a szomjúság kristályai.” (Fogalmak várakoznak... , 45) A jó ütemben érkező A könyörgéssel szemben üdítő poétikai változást hoz a kötetben: a versek innentől jóval könnyebben közelíthetők meg. A korábbi elméleti igényű problémák itt a kereszténységen, az európai történelmen, a szellemi hagyományokon keresztül kerülnek bemutatásra, emiatt a költemények szemantikailag rétegzettebbek is, mint a korábbiak. A kötetből kiemelkedő Kálvária-tételben Krisztus passiótörténete mint látvány mutatkozik meg, amely a kereszthalál szenvedésein alapuló hit által síkfelületből térré, tájjá változik. A már ismertetett (metonimikus, szinesztéziára épülő) szövegszervezés nem csak elméleti tételeket demonstrál, hanem a vallásról, az istenhitről és a közös történeteinkről is képes újszerűen szólni: „A rét tenyere átütve a fűszálak / milliónyi szegével. / Gömbfelszínre feszített deltoid. / Ahogy történeted a síkból térré görbül, / hittel telik meg az anyag, / kimondhatatlannal a kimondható.” A Gellért című költeményben Szent Gellért mártírhalála és a hegy földtani léptékű históriája kapcsolódik össze. Szent Gellért vértanúsága pars pro toto számot ad a hegyről, ahogy a hegy emberi
