Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 6. szám - Lengyel András: Az értelmiségivé válás cselédlépcsőjén II.
34 elfogadhatatlan, csak a kollektív emberi méltóság etnikai alapú megsértése az, amely az azzal szembeszálló „nemzetit” ideiglenesen igazolja előttem. Relevanciája annyi, ami belőle természetes módon, fölhangok nélkül is megmutatkozik. A rendőri reakció, amely azután hivatalos, szervezeti szintre is emelkedett, kétségtelenné teszi, „ők” a főiskolások akcióját „a rendszer” delegitimáló veszélyeztetésének látták, akkori szlengben: „elhajlásnak”. Magam ma úgy gondolom, e régi márciusi akcióban mindhárom elem tetten érhető, mindhárom magyarázatnak van (részleges) érvénye. A domináns azonban, amely a legszélesebb hallgatói kör jellemzésére alkalmas, mindenképpen a „nemzeti” motívum. Hogy a magam részleges különállásának hangsúlyozása részemről nem utólagos visszavetítés eredménye, jól mutatja, hogy, mint a KISZ VB tagja, az egyik évben (’72-ben, ’73-ban?) a főiskolai március 21-i ünnepség szónoka én voltam. Ez ma, a mai konzervatív, sőt reakciós atmoszférában rám nézve terhelő adat, de tény. Ha azonban bárki is arra gondolna, hogy ez a szereplésem a rendszer apologetikája volt, téved. Megnyilatkozásom, amely a főiskola „jobb” emberei körében elismerést kapott (Hegedűs András például karonfogva magával ragadott utána, s nagyon dicsért, Sipos Jóska barátom pedig máig szólóan fölemlegeti „bátorságomat”), egészen más jellegű volt. A radikális, „forradalmi” pátosz megszólalt benne, de – összhangban azzal a valós történeti hagyománnyal, amelyet például a ’19-es Sinkó Ervin nyomán lehet ismerni – a radikális cselekvés belső antinómiáira, az eliminálhatatlan morális feszültségre koncentráltam. Ez a pozíció is komoly ellentmondásokkal volt terhelt, természetesen érvelésemben a valós történeti tények és az ideológiai konstrukció egybeolvadt. De álláspontom, amelyet egyébként nemcsak „előadtam”, de – a fiatal Révairól szólva – szakszerű történeti tanulmányban is megfogalmaztam, akkori helyzetem adekvát tükre volt. Fichtei értelemben az igazság morális képviselete. Megvolt a maga belső koherenciája. Ez persze, gondolkodásom mélyszerkezetének folyományaként, már előrevetítette lehetséges sorsomat. Önmagam föladása nélkül hosszabb távon csakis marginális figura lehettem. A főáramlathoz való tartozás vagy az együttmozgást, vagy a hamarosan bekövetkező anticipálását, „előrelátását” követeli meg. A külön utakat a siker nem engedélyezi. 4 A szaktárgyak tanítása a főiskolán nagyjából úgy zajlott, mint az egyetemen, csak bizonyos részleteiben rövidebbre fogva, vázlatosabban. Ennek több oka nevezhető meg. A képzési idő egy évvel rövidebb volt, mint az akkori egyetemen, s a negyedik év is jórészt már a tanításra való pedagógiai és módszertani fölkészüléssel, próbatanításokkal stb. telt. (A pedagógia, s mindaz, ami ehhez tartozik, lényegesen nagyobb részesedést kapott az anyagban, mint az egyetem hasonló szakán.)
