Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 6. szám - Szilasi László: Saját élet (regényrészlet)
5 járó húszezer forintos jutalomról. Mire apám hazajutott, már nem volt a házunkban senki. Rendet rakott, aztán lefeküdt aludni. Este – némi aprópénzért – bemehetett a kórházba a szeretteihez. ▶ ▶ ▶ Szögek a diófában Amikor apám szülei megvették a fiatal párnak a Franklin utcai házat, az épület csak két szobából állt. Nem volt elég, anyámék építkezni kezdtek. Előszoba, nappali, konyha. Sokáig tartott a munka, de minden elkészült. L alakú az új épület, a betű kanyarulatában hatalmas diófa áll. Azt beszélték, hogy annak idején azzal foglaltam el magam, hogy szögeket ütöttem bele a diófa törzsébe. Ülök, nevetek, dolgozom. Nagyon kicsike voltam még. És mégis fogtam a kalapácsot meg a szögeket, és ütöttem. Püföltem a szögeket fáradhatatlanul, bele a diófába. A szögek feje kilógott a fából, képezett egy kis fémövet. Püfölöm a fát. Nagyapám azt mondta, asztalos lesz ebből a gyerekből, vagy valamiféle vasmunkás. Sok-sok év múlva a diófa elöregedett, életveszélyes volt, ki kellett vágni. Fontos volt az a fa. Árnyékot adott, a dióját is szerettem, és hát ott halt meg alatta az anyai nagyanyám. Asztalt akartam csináltatni a törzsből. Lemezekre hasították az asztalosok. Évekig száradt. Aztán csíkokra szelték. Nagy nyomás alatt összeragasztották a darabokat. Így készült el hatalmas asztallapom. Most a sarokban áll. Kis lakásban élek, nem férne el a konyhában. Szeretnék egy kertes házat. Ott talán felállíthatnám valamiféle régi asztallábra. A régi szögeimet nem találtam meg benne. Talán megette az idő, az eddig eltelt ötvenöt év, kirágta őket a fából. ▶ ▶ ▶ Maradandó sérülések Anyám bal tenyerét gyakran tapogattam. Az volt benne a különös, hogy valahol a közepe táján beleépült egy ceruza hegye. Megszúrta magát az iskolában, nem tudták kiszedni, orvoshoz nem mentek el, ez lett a vége. Fixen állt a húsban az a kicsike tárgy, egyedivé tette számomra a legegyedibb testet. Apám pedig annyira lelkes volt a kezdetekben, hogy puszta kézzel, egy szál csavarhúzóval esett neki a kiságyam összeállításának. Lapra szerelt, az volt rá a magyar szakkifejezés. Csúnya volt, minősíthetetlenül rossz, ipari munka, nem volt benne semmi érzékenység. És hát nem mentek bele a csavarok. Apám erőltette. Tiszta erőből nyomta a csavarhúzó végét, úgy próbált csavarozni. Jobb tenyerét feltörte a fából készült nyél. Meg kellett műteni, maradt is egy jókora heg. De az ágy összeállt, a testvéreim is abban voltak kicsik. És amikor elértem a harmadik hónapot, s már átaludtam
