Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 5. szám - Muszatics Péter: A 20. század mítoszai
77 gubbasztanak a szűk kalyibákban, csak nagy orruk és sötét szemük látszik ki, és vígan tereferélnek a vevőkkel. Kóbor kutyák szaglásznak körülöttünk, oldalt pedig, mint sok helyen útközben, óriásira nőtt sárga virágok és szeméthegyek keretezik a csendéletet. 5. „Stalin Avenue” – a szőlőindákra emlékeztető grúz betűk mellett ez az angol felirat az első, amit meglátunk, amikor Goriban a marsrutiból kiszállunk. Az új, félköríves, kék-piros, kétnyelvű utcatábla mellett ott a régi, rozsdás, a „Proszpekt Sztalinát” hirdető orosz nyelvű is. A parkká szélesedő úton, a használaton kívüli, száraz szökőkút mellett éppen népünnepélyre készülhetnek, gyerekeknek való trambulint állítanak föl, az ezüstfenyők között pedig előtűnik Sztálin egykori háza. Nagy volt a kísértés, hogy rögtön megnézzük. De, talán ösztönösen, időt és távlatot szerettem volna nyerni, és inkább a vár felé kanyarodtunk. A natúr téglás és fából épült, erkélyes házak útközben a western-kulisszákra emlékeztetnek, mintha nem is egy korábbi szovjet városban, hanem Amerikában lennénk. A lépcsőzetesen kialakított bástyák mentén felmászva előtűnnek a Kaukázus déli lejtői, a lábánál egy széles és hordalékos folyó, meg a város utcái. Gori török, perzsa, majd a 19. század elejétől orosz kézben volt – Grúzia csak 1991-ben lett független. És ez a függetlenség Oroszország árnyékában azóta is illuzórikus. Nemcsak a többszázados közös múlt köt gúzsba, hanem a geopolitika realitása is. 2008-ban az orosz hadsereg egy határ menti háborúban néhány napra megszállta Gorit, a harcok emléke a várból leereszkedve néhány házon még mindig látható. A békésnek tűnő kisváros békésnek tűnő házai mélyén is friss háborús emlékek élnek. A verandás-teraszos-szőlőindás családi házak közül a széles Sztálin térre érve a nehezen meghatározható sztálini építészet egyik monumentális alkotása tűnik elő – itt, Goriban legalábbis óriásinak tűnik a hosszú, oszlopos, kupolás Városháza. A néha könnyedén „szocialista-realistának”, más szavakkal „sztálinista birodalminak”, esetleg „sztálini klasszicistának”, „sztálini barokknak”, vagy „sztálini neoreneszánsznak” is nevezett, a betonból, acélvázra épített, márvánnyal és más nemes anyagokkal borított eklektikus paloták mögött éppúgy nincs egységes koncepció, mint a marxista-leninista-sztálinista ideológia mögött. A cél a monumentalitás, az imitálás, a háttérben ott a bizonyítási kényszer, a mélyben pedig a Moszkva és Grúzia számára egyaránt sokat jelentő görög-bizánci örökség. A modernizálódó szovjet birodalom sokáig nem modern, hanem nagyon is konzervatív módon építkezett – hogy aztán ezt az eklektikát néhány évtizeddel később a panelházak realizmusa váltsa fel. Nem is olyan régen hatméteres Sztálin-szobor állt a Városháza előtt, és nem is olyan régen orosz bomba hullott a térre. Most üres és kietlen. A Sztálin
