Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 5. szám - Lengyel András: Az értelmiségivé válás cselédlépcsőjén I. (Szegedi főiskolai éveim – lapok egy önéletrajzból)
51 azzal függött össze. Az előadásokon és szemináriumokon való részvétel, az épületek közötti ide-oda mozgás, majd a könyvtár (én elsősorban a Somogyiba jártam, annak légköre akkoriban még lényegesen patriarchálisabb volt, mint az „egyetemié”, anyaga is bőséges és gazdag) – a nap nagy részét elvitte. Ami maradt, azt Szeged, az itteni lehetőségek fölfedezése töltötte ki – „minden” az újdonság varázsát nyújtotta. (Csabához viszonyítva ez egy más, kulturális kínálatát lényegesen gazdagabb világ élményét adta.) De a nem iskolai program egy része is a főiskola keretein belül maradt – erről később még kell szólnom. A számomra fontos tanszékek és programok két épületben kaptak helyet. A főépületben volt a magyar irodalomtörténeti tanszék, irodával, oktatói szobákkal, tanszéki könyvtárral, előadóteremmel stb. A főépületben, egy másik szárnyon helyezkedett el az adminisztrációk és a havi ösztöndíj miatt megkerülhetetlen „téó”, azaz a tanulmányi osztály. Arrafelé helyezték el az úgynevezett központi tanszékek egy részét is (ez a fedőnév mind közönségesen az ideológiai kondicionálásunkat végző marxista tanszékeket fedte: „tudszoc”, „polgazd” és – élvezhetőbb anyagot is kínálva – a filozófia). A főépületben volt egy „audmax”-szerű nagy előadóterem, ahol több szak és évfolyam is elfért, s ahol egyebek közt a pedagógusképzésben kiemelt fontosságú pszichológiai előadásokat is hallgattuk. A Hámán Kató utcai épületben (épülettömbben) helyezkedett el a második otthonná is váló történettudományi tanszék, ugyancsak irodával, tanszéki könyvtárral, oktatói szobákkal, előadóteremmel stb. Ez egy nagyfokú autarchiával rendelkező külön világot foglalt magában: ide én is, új barátaim is szinte hazajártunk. Az épület másik szárnyában helyezkedett el a magyar nyelvészeti tanszék, nagyon erős oktatói gárdával, de engem kevéssé vonzóan. Ugyanebben a másik szárnyban működött a neveléstudományi tanszék is, amely szememben a szükséges és megkerülhetetlen rosszat testesítette meg – szerencsére a tanárok közt még jó is akadt. Ebben az épülettömbben (amely egyébként egy nagy udvart fogott körül) sok minden egyéb is volt. Itt működött például az egyik gyakorló általános iskola, az épület egy része kollégiumként lett hasznosítva stb. Sőt, ebben a külön, zárt világban kapott helyet a rajz-művészettörténeti tanszék, amelyhez ugyan formálisan semmi közöm sem volt, de egyik-másik funkciója számomra is fontos lett. A mi óráink nagyobbik része ebben az épületben zajlott. Az ide való állandó kijárás kézzelfogható közelségbe hozta Alsóvárost, bár maga az épület – legalábbis számomra – limes-szerű szerepet töltött be. „Akciórádiuszom” akkoriban errefelé kb. eddig terjedt. Ehhez az épülethez közel esik a nagyállomás, a haza-hazavonatozó nem szegedi diáknak ez a fontos stratégiai pontja. Később még egy épület kapott tanulmányainkban szerepet, a másik főiskolai gyakorlóiskola, amely a főépülethez közel, ugyancsak az Április 4-e úton volt. Hospitálások, próbatanítások stb. színhelye lett ez számunkra. S természetesen volt még egy fontos tanszék, a „Béke tanszék”, a főépülettel srégen szemben. Ez a
