Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 5. szám - Guzel Jahina: Szerelvény Szamarkand felé (Soproni András fordítása)
30 tok nekik egy rubelből? Port a malomból? Zabhéjat? Márpedig nemcsak etetni kell őket, hanem gyógyítani, melegben tartani is. Ez a harmadik. Odabiccentett a sarokban álló, öntöttvasból és márványból épült széles kandalló felé, amelynek tövében néhány letördelt ág és szakadt újságlap hevert. A kandalló szájában bádogvödör állt, amelybe a kürtőből ritkás vízcseppek potyogtak. Nyilván a kinti eső vize. – Palota... – pirosodott ki a felháborodástól Sapiro ráncos orcácskája, de egész valója mintha kitüzesedett volna ettől a szónoklattól; kötött kabátja kitárult, a mozdulatai lendületesebbek lettek. – Azok ott a Művelődésügynél mit képzelnek, mennyi fa kell, hogy ezt a palotát legalább egyszer ki lehessen fűteni? Télen a bálteremben havat kerget a padlón a szél! Gyejev egyszerre megérezte, hogy a menhelyen töltött fél óra alatt egészen átfagyott. Itt bent semmivel sem lehetett melegebb, mint az utcán. A mennyezetre festett napsugarak nem melegítettek. – Na, ami azt illeti, tűzifát kikövetelni mégiscsak könnyebb, mint pénzt vagy helyiséget – tért vissza Belaja az ügyészi hangnemre. – Kértem! Ráment minden papirosom! – Hát akkor nem írni kellett volna, hanem odamenni a szociális osztályra, a főnökhöz, és addig ki nem engedni az irodájából, amíg nem ad pár fuvar tűzifát. Idenyomni annak a gazembernek a kihegyezett ceruzát! – bökött Belaja arra a helyre, ahol a férfiaknak az ádámcsutkája szokott lenni. – Egy másik ceruzát pedig a kezébe nyomni, itt írja alá! Megfenyegetni, hogy panaszt tesz a Csekánál a hanyagságáért meg a gyerekekkel szembeni ellenséges magatartása miatt! Ez valahogy úgy hangzott, hogy Gyejev mindjárt rájött, a komisszár maga pontosan így tett, talán nem is egyszer. Sapiro tehetetlenül pislogott rövidlátó szemével, nem felelt a bátor javaslatra, és csak pár pillanat múlva folytatta, mintha még mindig együttérzésre számítana: – Aztán persze ott van a higiénia. Hát ez aztán egyszerűen nincs nálunk. Se fürdő, se fertőtlenítőkamra. Felvételkor a gyerekeket megfürösztjük a kádban, egy kád víz jut tíz gyerekre. Ugyancsak egy darab szappan tíz főre. És ha rühes, ha fejtetve van? Rágondolni se merek... – Hagyja már abba a rettegést meg a panaszkodást! – emelte fel a hangját Belaja, de úgy, hogy Sapiro összerezzent, a kislányok pedig ijedten rámeredtek a veszekedő felnőttekre. – Menjen az Egészségügybe, és csapjon ököllel az asztalra! És szórjon oda arra az asztalra egy marék tetűt, jó nagyokat, emlékül a mosdatlan gyerekektől. Egykettőre lesz fertőtlenítőkamra is, szappan is, fogpor is! – Azzal felháborodottan sarkon fordult, és elindult az ajtó felé. Mind megtette, gondolta Gyejev. Ez a Belaja mind megtette, csapkodott az öklével, tetűt szórt az asztalra. Talán nem is az asztalra, hanem annak a szerencsétlen főnöknek egyenest a gallérja mögé. Az ilyentől kitelik, nem ember ez, hanem
