Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - Szántai Márk: Haláltánc Zomborban (Hász Róbert: Fábián Marcell és a táncoló halál)
125 Szántai Márk Haláltánc Zomborban (Hász Róbert: Fábián Marcell és a táncoló halál) Hász Róbert új könyve immár egy krimisorozat részeként kínálja magát olvasásra. Ezzel nemcsak saját lehetséges értelmezési keretét adja meg, de a szerző előző krimijét, a Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napj át is új interpretá ciós lehetőségekkel gazdagítja. Míg korábban csupán a krimi műfajá ra jellemző sorozatszerűség alapján lehetett volna sejteni a folytatást, addig most már bizonyosnak tűnik, hogy egy új történelmi krimisorozattal van dolgunk. A Fábián Marcell és a táncoló halál az előző regény megoldatlanságain részint túllépve tár az olvasó elé egy ismerős világot. Ez az ismerős jelleg nem jelent azonban önismétlést: bár a szereplők, helyszínek és a századfordulós mindennapok dilemmái jórészt visszakapcsolódnak a korábbi regényhez, a perspektívaváltás és az újabb nyomozás szövevényessége a befogadó által is otthonosnak érzett világot új fénytörésben képes megmutatni. A cselekmény fő helyszíne ismét Zombor, azonban a történetet keretező fiumei szál számottevő térbeli elmozdulást is jelent. Az Osztrák–Magyar Monarchia emblematikus üdülőhelyén induló történe t a századfordulós életérzés megragadásához szolgál fontos adalékokkal. Fiume nem egyszerűen sűrítménye a monarchikus létélménynek, hanem olyan, a mindennapokból kiragadó köztes tér is egyben, ahol az idő másképpen telik, mint a zombori munkanapok során. Ez az idő azonban nem a hétköznapok rendkívüli felfüggesztése, hanem olyan középpont, amelyhez képest a zombori mindennapok tűnhetnek abnormálisnak. „Úgy érezte, az elmúlt hetekben ő is egy ilyen rohanó csiga volt a természetellenesen fölgyorsult világban, mialatt a valóságos idő egyedül itt, ebben a tengerparti kőházban csordogált a maga normális tempójában.” (313.) A Fiuméhez kapcsolódó, obligát tengertoposz is új megvilágításba kerül, a magyar és délszláv szerzők sokasága által különféleképpen megénekelt helyszín itt beteljesült vágyként kerül előtérbe. A tenger megpillantásával Winter úr, a Bácskából elvágyódó zombori rendőr reményei válnak valósággá, még akkor is, ha utazása nem kikapcsolódás, hanem munkájának fontos állomása. A tenger a végtelenség és szabadság jelképe, a Monarchián belüli nyári kikapcsolódás színtere, egyben a kivándorlás egyik lehetséges kiindulópontja. Ezen túlmenően azonban más tartalmak térbeli konkretizációjaként is megjelenik: Fiume a hatóságok előli menekülés reményének helyszíneként is helyet kap a történetben, a leánykereskedelmi bűnügy egyik gyanúsítottja ugyanis éppen azért érkezik Fiumébe, „hogy hajóra szálljon és köddé váljon” (319.).
