Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - Staar Gyula: Emlékezés Iványosi-Szabó Tiborra
120 munkásképzőbe jutott, már boldog volt. Szerencsés visszatérésem kizárólag Szőts Rudi bácsinak köszönhettem, aki hat éven át tanított latinra, majd három éven át oroszra. Gyenes Tibivel együtt kerültünk Szegedre, és az évfolyamon mind latinból, mind pedig oroszból olyan kiemelkedő felkészültséget mutattunk, hogy azon még tanáraink is elcsodálkoztak. Visszakerülésemet igazgatónk nem látta igazán szívesen, de a mindig markáns helyettesének nem mert nemet mondani. Az első hetek a tanáriban ambivalens érzésekkel, feszültséggel jártak. A két tanárnőt érthetően magáztam, a kétszer olyan idős egykori tanáraim tegezése viszont számottevő érzelmi hullámzással járt. Maga a tanítás nem jelentett gondot. Mint minden kezdőnek, eleinte a fegyelmezés az igazi kihívás. Szakmai szempontból egy tanár számára az első szakfelügyelői látogatás az emlékezetes, mert ez az igazi megmérettetés. Esetemben ez halmozottan igazolódott. A közvetlen előzmények is figyelemfelkeltők: 1957 elején a viszonylagos politikai csend gyorsan átváltott. A „márciusban újra kezdjük” mozgalmat a hatalom minden téren meg kívánta előzni. Így történt, hogy az ünnep előtt egyik reggel, a tanítást megelőzően, az igazgató néhány idegennel bejött a tanáriba, és kérte, álljunk fel, lépjünk hátra az asztalunktól. A vele bejövő emberek pedig kezdték kinyitogatni fiókjainkat, és vizslatni annak tartalmát. Ez még azokban az években sem volt megszokott jelenség. A március 15-i ünnepségre fekete szalaggal átkötött kokárdával készültünk. Egy ilyenre fiókomban azonnal rátalált a hívatlan vendég, és hosszasan forgatta. Majd gyorsan letette, mivel néhány gépelt oldalra akadt másik matató keze. Ekkor melegem lett. Illyés Gyula Egy mondat át ugyanis előző napokban megkaptam, és három példányban legépeltem. Vagy a gyakorlatlanság, vagy az izgalom miatt viszont az indigókat fordítva tettem be. A tükörkép azonban a fiókban maradt, amit a legény hosszan nézegetett, majd tanácstalanul visszatett. A fura vendégséget követően a közvetlen botrány látszólag elmaradt, az exponálást nyárra halasztották. Mint kezdő tanár, kaptam első osztályokat. A szakfelügyelő az igazgatóval az orosz tagozatú osztályban bizonyosodott meg felkészültségemről. A téma: a kereszténység kialakulása volt. A feleltetéssel nem volt semmi gond, de amikor az új anyagot kezdtem a nebulókkal feldolgozni, az igazgatóm székéről egyre inkább a pad alá csúszott, végül az asztalra könyökölve arcát kezei közé rejtette. Az óra végén pedig – a szakfelügyelővel szemben merőben illetlenül –, mint akit puskából lőttek ki, távozott a teremből. Szakfelügyelőm a folyosón a vállamra tette a kezét, és azt mondta: Tiborkám, én nagyon élveztem az órád, de azt tanácsolom, hogy ilyet máskor ne csinálj! Írásban adott véleménye azonban még az igazgatómat is megnyugtatta. A következő évben még elégedettebben távozott. A királyi játékkal igen későn, csak egyetemista koromban ismerkedtem meg. Az egyetemi klubban gyötörtük olykor egymást. Elméleti felkészültségről, mint
