Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)

2022 / 4. szám - Staar Gyula: Emlékezés Iványosi-Szabó Tiborra

116

Katona József Gimnáziumunknak (Virág Ferenc, Kőrösi Imre, Katona László, Jóri József, Theil Ervin, Dormán József). Vajon őrzi-e ezt a kupát egykori alma materünk?

Iványosi-Szabó Tibor tanár úr az iskola sakkéletéről, az első négy csapataranyérmének történetéről a Kecskeméti Állami Katona József Gimnázium Évkönyveiben (1959–60, 1960–61, 1961–62, 1962–63) számolt be hosszabb írásaival.

Ma már tudom, milyen sokat jelent, ha a diákcsapat mellett, mögött ilyen elkötelezett tanárember áll. Olyan, aki hosszú vonatutakon is velünk jön minden mérkőzésünkre, tanácsokat ad, bátorít, a helyszínen izgulja végig küzdelmeinket, és közbelép, ha úgy látja, valamilyen méltánytalanság fenyegeti diákjait. S amikor Szarvasról késő este érkezünk vissza Kecskemétre egy győztes csapatmeccs után, akkor már nem enged haza Lajosmizsére az éjszakai vonattal. Nála alszom, másnap jól megreggeliztet, s csak azután bocsát utamra. Szerencséje van azoknak, akiknek ilyen tanárai lehettek. Nagy veszteség érte az iskolát, amikor 1973-ban hagyta elmenni kiváló tanárát. Iványosi-Szabó Tibor abban az évben a Bács-Kiskun Megyei Levéltár igazgatója lett. Akkor ott egy romhalmazt örökölt, de szívós csapatépítő munkával az ország legjobb levéltárai közé emelte az intézményt. Érdemes elolvasni életének erről az időszakáról elmondott gondolatait Rigó Róbert vele készített szép interjújában (Forrás

, 2012. 7–8. szám).

A tanár úr azután 1978-ban egyetemi doktori címet szerzett, 1992-ben a történettudomány kandidátusa, majd 2002-ben az MTA doktora lett. Doktori védésén én is ott voltam a Magyar Tudományos Akadémia Nagytermében. Büszke lehettem, hogy nekem, nekünk ilyen történelemtanárunk volt. A doktori címre benyújtott „Kecskemét gazdasága és társadalma a polgári forradalom előtt” című értekezésének nyilvános vitája dicséretektől volt hangos. Életemben elég sok doktori védést végighallgattam már, állíthatom, ez nem általános jelenség.

Ugorjunk most vissza időben 1960. április 19-re, Kecskemétre, a Katona József Gimnáziumba. Az iskola II. osztályra minősítő sakkversenyén elindult Iványosi tanár úr is, azon a napon játszottunk egymással. Ő világossal a spanyol megnyitást játszotta, amire sötéttel elég rossz változatot választottam. (Ez a választottam most kicsit nagyképűen hangzik, úgy, mintha akkor jól ismertem volna a többi lehetőséget.) A tanár úr rámenősen támadott, s amikor most, hogy visszaidézzem az emlékeket, újra lejátszottam a partit, sokáig előnyösebben is állt. Majdhogynem nyerésre. Azután óvatlanul beleesett egy kiskombinációba, s akkor már nekem állt a zászló, bástyája ellenében két könnyűtisztemmel, előrenyomuló szabadgyalogommal. Ekkor dilemmába estem: – Most mi legyen? Megverhetem a történelemtanáromat? Úgy döntöttem, jobb a békesség.

– Tanár úr, döntetlent ajánlanék – hozakodtam elő a javaslattal. Tekintete megkeményedett. – Nem fogadom el! Gyula, és ha nem játszol teljes erővel,