Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)

2022 / 1. szám - Branczeiz Anna: A szégyen retorikája József Attila A bűn című versében

51 irodalomtörténeti tanulságai érdekesek, hanem maga az a gondolat, hogy a befo­gadás folyamata megragadható a szégyen affektusa felől.19 Tverdota szerint A bűn „zavarba ejtő vers”.20 Részben talán az olvasóra kény­szerített gyóntatói-ítélői szerep miatt lehet „zavarba ejtő” ez a szöveg. Mert mégis mi közünk van ahhoz, amit az én itt elárul magáról, fantáziáiról? Ugyanakkor meglátásom szerint József Attila verse kifejezetten kéri, hogy „szégyentelenítés” helyett inkább hozzuk játékba olvasói „szégyenünket” az értelmezésben, azért, hogy megértsük, miből fakad a szubjektum zavara („csak az zavar e semmiben, / miért nincs bűnöm, ha van”). Ekkor mutatkozhat meg a vers sajátos, a szégyen­érzetet elrejtő és feltáró dinamikája. Ezért tartom jelentésesnek azt is, hogy a kávéház egyúttal az irodalmi-kul­turális nyilvánosság szimbolikus tere. Ahogy említettem, József Attila beleírja a versbe a másik pozícióját; megpróbálja magát külső perspektívából látni és meg­érteni. Az ismerősök helyét a befogadás során az olvasó töltheti be. Csakhogy az írás és befogadás ideje értelemszerűen nem eshet egybe. Ez félreérthetetlenül jelzi, hogy a másik mindig csak hiányával van jelen: azaz nincs, aki megszabadítsa az ént a kényszerű érzésektől. „Ne higyjetek értetlen bűneimnek” A szégyenérzet – akárcsak József Attila verse – nem a tettre, mint inkább annak megélésére, ránk gyakorolt hatására, a körülötte alakuló diskurzusra irányul. A szégyenérzet – a bűntudattal ellentétben – nem valamilyen konkrét cseleke­detünket érinti, hanem egész lényünkre és önképünkre hatással van. Ha bűntu­datot érzünk azért, mert valami rosszat tettünk; ha szégyelljük magunkat azért, mert rosszak („bűnösök”) vagyunk.21 József Attila versét ez a kettősség szervezi: rossznak, bűnösnek érzi magát a szubjektum, de bűntette nincs. Szégyenét pró­bálja egy ügyetlen retorikai fordulattal elleplezni, oldani („de jól érzem magam”). A szégyen azonban csillapíthatatlan: a hiány betölthetetlen, a szöveg ellentmon­dásai feloldhatatlanok, a vallomás és a jóvátétel lehetetlen. ▼ 19 Gillian White koncepciójáról részletesen írok egy tanulmánykritikámban: Branczeiz Anna, Most akkor van olyan, hogy „líra”?, Filológiai Közlöny 2019/4., 141–152. 20 Tverdota, i. m., 122. 21 Vö. Vizin Gabriella, Unoka Zsolt, A szégyen szerepe a mentális zavarok kialakulásában I., Elméleti háttér, Psychiatria Hungarica 2014/1, 15–16., illetve: Lindsay-Hartz, Janice, Contrasting Experiences of Shame and Guilt, American Behavioral Scientist 1984/6, 693.

Next

/
Oldalképek
Tartalom