Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - Schranz Áron: „S ön ezt a sáros országot Tündérlaknak hívja!” (Bácska-toposzok Papp Dániel Tündérlak Magyarhonban című elbeszélés-ciklusában)
63 melyek a szerbeknél is divatosak, csakhogy ezek dudaszó, a bunyeváczok pedig tamburások zenéje mellett mulatnak. Nagy mulatságokra szolgáltatnak alkalmat a keresztelők (babine) meg a halotti torok (podusje) is, a mikor éjfélutánig el szoktak mulatni, aztán tovább pratiznak. A pratizás kisérést jelent; a társaság legérdemesebb tagját t. i. haza kisérik, s ott fölvervén a háznépet, folytatják az evést-ivást, aztán megint tovább pratiznak a társaság más-más tagjához, míg csak meg nem virad.” (Badics, i. m., 595.) A századforduló táján népszerűvé válik az a narratíva, mely a régió vonatkozásában egyén és közösség pusztulását a mértéktelen ivás és mulatozás következményeként határozza meg,24 ezzel párhuzamosan ugyanakkor megjelenik a térség lassú civilizálódásának képzete is. Iványi pl. a Szabadka Szabad Királyi Városa története második kötetében (1892) finom gúnnyal nyilatkozik a bunyevácok bor fogyasztási szokásairól,25 leszögezi ugyanakkor, hogy a társas ivás kultúrája valame lyest konszolidálódott a század második felében: „1848 előtt még nagyobb mértékben folyt a mulatozás; nemcsak sokáig, de folytonosan ittak; némelyik rá sem ért kijózanodni, már új mulatság kezdődött; sokat elbírni, dicsőség volt, amivel az illető hírre kapott; még most is 3– 4 pohárral (trojanica) egyszerre köszöntenek egymásra, de régebben többel is; s pedig nem is csak bort, hanem féktelen jó kedvűkben sokszor ihatatlan folyadékokat is hajtottak le torkukon. Ami esztelenséget részeg fővel kigondoltak, meg is tették mindjárt. Egy-egy elázóttat teknőbe fektetvén úri társai a latin temetési énekeket (circumdederunt) mondták el fölötte, erre kis port és földet vetettek reá és kitették a téli hideg éjszakában az árokba. A cselédek józansága akadályozta meg, hogy gazdáik kedvtelésének szomorúbb következményei nem lettek. Máskor meg a kazal szalmát gyújtották meg egy ivópajtásukra, aki abba bujt el mámorával. Ismét más kicsapongó jó kedvében a kéményről köszöntötte fel a társaságot, a másik meg a kútba ereszkedett és onnan felelt reá stb.” ( Uo ., 594.) Miként azt már említettük, a Tündérlak Magyarhonban elbeszéléseiben nem jelennek meg a bácskaiak féktelen dorbézolásai, ennélfogva pedig a társas ivás jellegzetes színterei (kocsmák, vendéglők, kávéházak, báli termek stb.) is háttérbe szorulnak. Ez utóbbi alól kivételt képez Az utolsó stáció című novella, melyben a Vörös Ökör kávéháza fontos esemény helyszínévé válik – itt csap össze ugyanis a tiszadobokai értelmiség és a mezővárosban állomásozó zászlóalj tiszti kara: „Egyébiránt gyakran töltötték estéiket a Vörös Ökör biliárdtermében, és szerényen vártak a kedvező alkalomra, amidőn majd fölkarolja őket a dobokai közönség. Az alkalom egy böjti éjszaka volt, midőn fönt az emeleten a Vörös Kereszt javára rendeztek közva▼ 24 Érdemes idekapcsolni Csáth Géza Bácska (1809) című novelláját, mely az Élet című hetilapban látott először napvilágot. A naplóbejegyzések alkotta szöveg elbeszélője, aki Trencsén-Szent-Mihályról érkezik a bácskai kanizsára, a történet végén – megelégelve környezete önpusztító életformáját – maga mögött hagyja az őt befogadó közösséget. 25 Lásd: „Semmiféle összejövetel nem gondolható bor nélkül; annál kevésbbé, mert soknak épen ez a célja.” „[...] a bunyevácok is összejönnek krvatyára, azaz, hogy magukban is a vért szaporítsák; s ekkor sok vörös de más színű bort is isznak. Még a halotti tor (podusa) is csak sok bor mellett tartható.” „E szép hadjáratban kaputosok is jártasok, és magyarok is eltanulták.” (Iványi István, Szabadka Szabad Királyi Város története , II, Szabadka, Bittermann József Könyvnyomdája, 1892, 593.)
