Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Branczeiz Anna: A szégyen retorikája József Attila A bűn című versében
45 Ám lehet, bűnöm gyermekes és együgyű nagyon. Akkor a világ kicsi lesz s én játszani hagyom. Én istent nem hiszek s ha van, ne fáradjon velem; majd én föloldozom magam; ki él, segít nekem. Mint arra Tverdota jó érzékkel rámutat, a bűnvallomások valóságstátusa is megkérdőjelezhető, hipotetikus. A harmadik versszakban fösvénységhasonlata a keresett bűn és a bűnérzés súlyát, értékességét hangsúlyozza (erre később még visszatérek). Innen nézve az ötödik strófa második fele („elhagytam érte egy anyát, / bár szivem nem kemény”) is érthető fokozásként. Ez a bűn elsőre kevéssé tűnhet túlzónak, valószerűtlennek, mint a hatodik versszak képe: „Öltem. Nem tudom / kit, talán az apám – elnéztem, amint vére folyt / egy alvadt éjszakán.” A két korábbi változat ebben az esetben lényeges eltéréseket mutat. A II. változat aláhúzza a gyilkosság tényét azzal, hogy megismétli a mozzanatot. Egyszer az ötödik strófában: „Megszúrtam az apám [...]”; majd rögtön a következő versszakban: „Leszúrtam, nem is szinezem [...].” Az I. változat kissé suta módon nyomatékosítja az elkövetett tettet, az imént idézett sor ebben a szövegben így hangzik: „Hát ez az. Nem is szinezem.” A III. változatban a „talán” szó bizonytalanságot sejtet: a versbeszélő még azt sem tudja, kit gyilkolt meg. Az „alvadt éjszaka” kifejezés (amit a Nyugatban közölt II. variáns is használ) szokatlan, szürrealisztikus hatást kelt: a metonimikus kapcsolatban az „alvadt” a vérre utal, az éjszaka a gyilkosság idejére. Az „alvadt” jelző ugyanakkor hangzásában rájátszik az „átaludt” szóra is. Ennek is jelentése lehet az értelmezésben. Az alvadt vér szilárd, kocsonyás állagú. Az „alvadt éjszaka” annak képi megjelenítéseként is felfogható, hogy az én tudata zavaros, ami lehet a gyilkosság elkövetésének pillanatában elborult elme reprezentánsa is. Ugyanakkor ez a szakasz megenged egy olyan értelmezést is, mely a gyilkosságot rémálomként tételezi. Meglátásom szerint ez a részlet olvasható úgy is, mintha a szöveg itt a valóság és az álmodott egybemosásával játszana: az „alvadt éjszaka” utalhat az alvás idejére, az álom világának hallucinatorikus jellegére is. A vers I. változatában az „alvadt éjszaka” helyett „az örök éjszakán” szintagma szerepel, amiről az örök sötétségre, az örök szenvedésre, a halál vagy a pokol világára asszociálhatunk. A határozott névelő kiemeli, kimerevíti ezt a pillanatot: azt a benyomást kelti, hogy az én megrekedt ebben a rémálomszerű helyzetben. Ez a szókapcsolat ezért sokkal inkább szorongást keltő, mint a későbbi változatokban használt szintagma.
