Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)

2022 / 4. szám - Kontra Ferenc: Hat vendég

28

ben is kárt tehet. Ez összefüggésben van az életbiztosítással is, ha nem halna meg, csak baleset éri, arra külön kitétel vonatkozik.

Más állatot nem is tartott a páván kívül. Kényeztette, kézhez szoktatta, főtt kukoricát nyújtott felé a tenyerén, és a madár úgy szemezgette, hogy közben a bőrét meg ne sértse. Másnak nem merészkedett a közelébe. Volt, akinek tetszett, volt, aki azt mondta, hogy balszerencsét hoz a rikoltása.

Június volt, a nappaliból Csajkovszkij Barcarolle

című műve szólt. Azokat a hónapokat szerette a legjobban, amikor kint lehetett ülni a teraszon. Nem szívesen látott vendégül senkit a szobáiban. A festményei, a kerámiatárgyai, a szobrai mintha csak a személyes belső tereihez tartoztak volna, ahova nem volt másoknak bejárása. Még tél közepén is felajánlotta a déli napsütésben a kinti foteleket kockás pokróccal, forralt borral és saját sütésű köménymagos kiflivel. Ahogy a gőzölgő csésze felett a benzinkutas fiú a szemébe nézett, az felért egy vallomással. De amit mondott, az meglepte. Ebben a házban minden olyan baljós. Inkább nem kérdezte meg tőle, honnan jutott ilyen következtetésre.

Amikor az özvegy cukrász ellátogatott hozzá, mindig megnevettette. Ő volt az egyetlen, aki nyíltan udvarolni próbált neki. Özvegy létére fiatalabb volt nála. A felesége harmincéves volt, amikor kábítószer hatása alatt nekihajtott egy betonoszlopnak. A postás szerint öngyilkos lett, mert a férje az ügyvédnővel csalta. De mondta a postásnak, hogy ez a képlet túl egyszerű lenne. A cukrászból kétségtelenül kinézte, hogy fűvel-fával csalta a feleségét, és most éppen vele flörtölt. Nem érkezett soha olcsó parfümmel, mint a többi férfi, nem hozott tortát se neki. A legmeglepőbb az volt, hogy sosem hozott semmit. Csak vetkőztette a szemével. Közben talán azt fontolgatta, hány évvel idősebb nála. Látogatóba csak ritkán ment. De szinte naponta eljárt bevásárolni az önkiszolgálóba, a bioboltba vagy az orvoshoz, a városi piacra, és mindig kocsival. Sosem sétált az utcán. Kitárta a fakaput. Kiállt a ház elé. Aztán visszacsukta maga mögött. Jobb, ha nem tudják, mikor üres a ház. Habár tisztában volt vele, hogy tucatnyi sebezhető pontja van a telkének, rések az élősövényen, a cédrusok között, valóságos kis ösvények futottak át a füvön, amit a háziállatok tapostak ki maguknak; a konkurenciaharc nélkül bevett hatalmas kert ideális hely volt a párosodáshoz, a madaraknak a költéshez.

Csak olyan növényeket tartott, melyek kitartanak hosszabb ideig is öntözés nélkül, hogy ne kelljen senkit arra kérni, hogy locsoljon, és közben feltérképezze a portáját. A páva is sokáig elvolt a veranda alatt elhelyezett élelmiszer-tartalékain és a kerti csap köré kanyarított kis mesterséges tó kiapadhatatlan vizén.

Nyáron a tengert imádta legjobban. Nézni a vizet a sziklák mentén a sűrű sötétzöldtől a könnyű világoskékig. Belefeledkezni egy könyvbe, amit éppen olvasott, most éppen Simone de Beauvoir önéletrajzi regényébe. Egyedül hevert gekkómintás törülközőjén a borovi fenyők árnyékában a fövenyen. Arra gondolt,