Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - „Egyetlen metafora se hagyta el a számat” (Lövétei Lázár Lászlóval Borsodi L. László beszélget)
18 Hajnali három körül ott voltunk végre a határon: „A másik oldalon harminc napig jöhet-mehet Rajkától Nagylakig...” És amit addig nem reméltem én sem: már túl is voltam a beléptetésen. Soha, sehol nem jelent még meg ez a szonett, egyáltalán nem véletlenül: kontextus nélkül nem sok értelme van, maradt tehát a fiókban. Húsz évvel később viszont nem kellett bíbelődnöm koncepcióval-mifenével, hiszen eleve kész volt a kötet struktúrája, mindössze annyival egészült ki az eredeti elképzelés, hogy lesznek szó szerinti, egykori feketemunkásoktól begyűjtött riportszövegek is a saját élmények mellett. Tehát egy rövid (vignetta), egy hosszú (saját vers). Aztán egy idő után már én is untam ezt a mechanikus ismétlődést, ezért megpróbáltam „drámaira” hangolni a kötetet: fokozni a helyzetet, amennyire lehet, legyen csúcspontja valahol a könyvnek, majd amikor már nagyon elegünk lett, befejezni valahogy az egészet. Érdemes hát elejétől végéig olvasni a könyvet, szerintem csak így adja ki magát igazán (ha kiadja egyáltalán). – Csender Levente Mágus című novellájában olvasható: „Ennek a Kelet-Európának soha nem lesz vége”. Szerintem ami Csendernél véget érni nem akaró kelet-európaiság, az a Miféle harag ban a Költő által elszenvedett újbarbarizmus kegyes embertelensége, a Feketemunkában a peremre szorítottság és mindkettőben az autentikus létezés, a szabad ság hiánya. Mi jelenti számodra a szabadságot? Mitől szabad vagy nem szabad az ember és a költő, egyáltalán különválaszthatók-e ezek a minőségek? – Oh, a szabadság! Sőt, a Szabadság! Árulják még ezt a „terméket” valahol széles e világon? „Pult alatt” legalább? Félretéve a fanyar viccet: örömmel egyetértenék Csender Leventével, de sajnos vitatkoznom kell vele: Kelet-Európának igenis vége van, vége lesz. Egyre határozottabban az az érzésem, hogy a radikális kurzusváltás nem a kelet-európai kommunista rendszerek összeomlásával, hanem napjainkban következett be. Amíg kommunista diktatúrában éltünk, legalább lehetett sóhajtozni a szabad világ után. De most? Amikor a szabad világ szó szerint versenyt fut, hogy ki tud több tilalomfát felállítani?! Most kibe vessem a bizodalmamat? Hszi Csin-ping pártfőtitkár elvtársba? Cukorhegyi Márkus főcenzor úrba? S ennek a kurzusváltásnak egyértelműen döntő hatása lesz majd a művészetek nyelvére is: szigorú, humortalan, hideg, „karót nyelt”, „élre vasalt”, kioktató, minden korábbinál álszentebb világ jön mindenütt, így Kelet-Európában is. Ennek a világnak pedig értelemszerűen meglesz a maga külön grammatikája, „nyelvjá-
