Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 3. szám - Mohai V. Lajos: Lezárhatatlan történet. Szubjektív beszámoló egy könyvről (Kovács Krisztina: A tágasság otthonossága)
131 munkra, hogy kevésbé korlátozott politikai körülmények között mire lehet képes a magyar irodalom egyik szelete. Ennek az irodalomnak a tradíciója máig él, elég Tolnai Ottóra gondolni, akinek egyedivé formált, minduntalan variációkra épülő munkásságát példamutatóan mutatja be Kovács Krisztina. A szerzők sora impozáns, a régi-mai nagyoktól, köztük Végel Lászlótól az ígéretes fiatalabbakig, Orcsik Rolandig terjed. E könyvében Kovács Krisztinának olyan kritikái találnak „egymásra”, és válnak egymás érintkezési pontjaivá, amelyek hozzájárulnak a vajdaságiak megérdemelt, pontosabb megértéséhez. A Vajdaságiakat olvasva ciklusban kapott helyet a Por-Sár-Köd-Folyó-Sziget című nagylélegzetű áttekintés, mely a vajdasági magyar irodalom néhány szimbólumát veszi górcső alá Szenteleky Kornél életművéből kiindulva, és jórészt az ő műveire alapozva. A tanulmány fő motívuma, szervezőeleme a terek emlékezete. Első rögzítője pedig Kosztolányi Dezső 1909-ben közölt híres Az alföldi por című tárcájával. (Később: Sárszeg gyilkos pora és más alakzatai a pornak, sárnak .) Ezt tekinti programadónak – helyesen – Szenteleky írásához a kritikus. Ezzel kapcsolódnék Kovács Krisztina kötetének nem kevésbé izgalmas részéhez: a Köztes-európai anziksz című ciklusban összegyűjtött bírálatokat ugyanis a tájtapasztalatok hasonlósága és posztmonarchiás jelleg von lazán össze, amit a Térkép repedésekkel című Mészölynovella körüljárása (Táj- és térképzetek Mészöly Miklós novellájában ) már a ciklus nyitódarabjaként hosszan megjelenít. Kovács Krisztina, az interpretátor, itt van igazán elemében. Szótára itt a legteljesebb: „narratív domborzati forma”, „térelem”, „a tér szépirodalmi és kultúrtörténete”, „térképzetek”, „fragmentumok”, „földrajzi konfigurációk”, „imaginárius elbeszélői terek”, „szépirodalmi bázis”, „kistörténet” – és folytathatnám. Ezek a támpillérei és inspirálói Mészöly kritikus olvasásának, továbbá szemléletesen mutatják meg a tanulmányíró alkatát, az általa bejárt megismerés folyamatát. Mészöly irodalmunk legnagyobb „tájlátó” személyiségeinek egyike, aki mindehhez rendkívüli érzékenységgel is rendelkezett, archaizáló tájleírásai pedig többnyire felejthetetlenek. A megformált gazdagság és tobzódás mellett van azonban ennek a prózának (Mészöly teljes életművének) valami csináltsága és merevsége, kiszámítottsága is, amit talán az általa elképzelt írói feladat, az újításkényszer megvalósíthatóságának súlya rakott folyamatosan a vállára. Nem önérdek volt ez, mert tisztán látszik, hogy a magyar próza alakulástörténetében meghatározó szerepet vitt, ahogy ezt Kovács Krisztina dolgozata is alátámasztja. Tovább szélesíti és színesíti Kovács Krisztina szépirodalmi és szekunder irodalmi műveltség iránti szenvedélyét a Kijáratok címet viselő zárófejezet, ahol a hatások és kapcsolódások fölfejtése áll ismét és újfent a kritikus szolgálatában. Néhány szövegével kapcsolatban úgy érzem, Kovács Krisztina nagyon megküzdött az anyagával. Ezek közé tartozik a Ferdinandy György prózájáról írt, a fejezetben leghosszabb dolgozata (Az idegenség alakzatai Ferdinandy György prózájában ), amely korántsem győz meg az emigráns pozícióból létrejött életmű jelentősé-
