Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Harag Anita: Megkérdezi, mi van rajtam
38 volt a hangom, amikor Skype-on keresztül beszélgettünk. Jobban szerette, ha írunk egymásnak, én is jobban szerettem, éjjel kettőig fent maradtam, vártam. Legtöbbször egy körül írt rám, egyedül van, és rám gondol. Én is egyedül vagyok, és rád gondolok, válaszoltam. Ő meztelenül fekszik az ágyban. Meztelenül jutok eszébe, ő meztelen, és elképzeli, ahogy én is egyre meztelenebb vagyok. Úgy képzeli el, ahogy mondom. Először meg fogja kérdezni, mi van rajtam, megkérdezi, mi van rajtam. Meg fog kérni, vegyem le a fekete trikót és a pizsamanadrágot, megkér, vegyem le a trikót és a pizsamanadrágot. Sok ruhadarab volt rajtam, hogy sok mindent le lehessen venni. Megkérdezte, milyen melltartó van rajtam, milyen bugyi, milyen hálóing. Lila melltartó, és levettem a fehér melltartómat, piros csipkés tanga, és levettem a pöttyös bugyit. Vagy be kellett nyúlnom a hálóing alá, ki kellett kapcsolnom a lila melltartót, a hálóing ujján keresztül levenni. Simogatni kellett a mellemet, be kellett nyálazni az ujjamat. Harisnya is volt rajtam, nem kérdezte, miért van rajtam harisnya éjjel egykor. Csak elképzelte, ahogy leírtam, hogy lehúzom a harisnyát az egyik, utána a másik lábamról, hogy végig tudja csókolni a piros csipkés bugyi körül a bőrömet. Csöngetnek, felkapom a pénzt a dohányzóasztalról, beengedem a futárt. A konyhába viszem a fehér, meleg dobozokat, Tamás is utánam jön. Leszedem róluk a fóliát, tálcára teszem őket. Nem tettük be a kólát a hűtőbe, mondja, a földön lévő szatyorból kiveszi az üveget. És a bor, kérdezem. Azt nem hoztam, ma ne igyunk. A nappaliba viszi a tálcát, megvárom, hogy leüljön, hallani a huppanást, nagy lendülettel ül le, kinyitom az alsó szekrényajtót. A wok mögül kiveszem a vodkásüveget, még van benne. Nem jössz, kiabál a nappaliból. Visszateszem az üveget a serpenyő mögé, figyelek, nehogy hozzákoccanjon a széle. Kijön a nappaliból, és belecsókol a tarkómba. Kijön a nappaliból, megtámaszkodik az ajtókeretnek, és néz, mert azt gondolja, szép vagyok, azért néz, mert szerinte szép a szemem, a szám, a fülem, úgy összességében mindent szépnek lát rajtam, és ezért néz. Kijön a nappaliból, megvárja, hogy megforduljak, és megölel. Bemegyek a szobába, a kanapén ül, nem indította el a részt, a képernyőn Stewie vigyorogva néz Brianre, karja a levegőben, a lemerevedett mozdulatból nem értem, mit akar, integet vagy meg akarja ütni. Nem tudom megszokni ezt a zajt, mondja. Igen, nagyon áthallatszik minden, válaszolom. Nem, a kinti zajt. Ezt a forgalmat. Elindítja a sorozatot, gyorsan vált a jelenet, és nem látom, Stewie karja miért volt a levegőben. Nem vagy éhes? Nem igazán. Az ölemből az asztalra teszem a dobozt. De jól vagy? Aha. Alig ettem a húsból, a rizsből se sokat, görcsben van a gyomrom. Azt kellett volna mondanom, menjen el, és akkor már nem lenne itt, a hetes buszon ülne, elhagyta volna az Astoriát, most érkezne a Ferenciek terére, elérné a kettes villamost, nem ülne le egyik szabad helyre sem, három megálló múlva leszáll, végigsétál az utcán, bemegy egy szelet pizzáért, és megeszi a kanapén, addigra
