Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 3. szám - Kabdebó Lóránt: A vers kriminalizálódása (Szabó Lőrinc pályakezdésében, 1920–1930)
57 Aztán jönnek az idegsokkosok. Reszket a kezük, a ruhájuk, a testük, mintha még mindig a borzalomtól reszketnének. Nem bírnak többé uralkodni rajtuk, az akaratuk kihamvadt, az izmok és idegek fellázadtak az agy ellen, a szemek tompák és ájultak. Félszeműek és félkarúak, viaszosvászonnal födött kis kosárkocsikban tolják a súlyosan sebesülteket, akik már csak görszékben bírnak élni. Néhányan egy lapos tolókocsit húznak, amilyet asztalosok használnak ágyak és koporsók szállítására. A kocsin egy törzs ül. Nincs rajta semmi takaró. A két comb tövig hiányzik. Egy erős férfi felsőteste, semmi több. A férfinek vastag nyaka van és széles becsületes arca, erős bajusza. A fején ellenzős sapka. Talán bútorszállító munkás volt. Mellette tábla, ferde betűkkel, amelyeket valószínűleg ő maga festett: ÉN IS SZERETNÉK JÁRNI BAJTÁRS. Az ember csak ül, az arca komoly; néha feltápászkodik a karjára és kissé odább löki magát a kocsin, hogy másképpen üljön. Utána fiatal, sápadt férfi következik: se karja, se lába. A két térde vastag bőrburkolatban áll, olyan, mint két súlyos pata. Annyira érthetetlen látvány, hogy az ember akaratlanul a kocsi alá néz, mintha a két lábszárnak is ott kellene valahol lépkednie. A karjai csonkján táblát tart: MÉG SOK EZREN FEKSZÜNK A KÓRHÁZAKBAN. A menet lassan vonul az uccákon át. Amerre elhalad, csönd lesz. Egyszer hosszasan várakozniok kell, a Hakenstrasse sarkán. Ott most egy új, nagy tánclokált építenek, és az utat homokdombok, cementeskocsik és állványok barrikádozzák el. A kapu fölött, a deszkák mögül már kivöröslik a lángbetűs felirat: ASTORIA BÁR ÉS LIKŐRSZALON. Az embertörzset szállító kocsi épp alatta áll és várnia kell, amíg elcipelnek néhány vasgerendát. A tábla sötét izzása elönti a testet és megfesti az arcot, amely némán néz, komorvörösen, mintha irtózatos szenvedélytől dagadna és mingyárt egy iszonyú kiáltássá robbanna széjjel.” A regény börtönjelenete felvillanthatta a költőben egy már csak gyorsírásos vázlataiban őrzött korábbi apokrif verses történetét, amelyet Jeszenyin bizonytalan halála apropójából írt.32 A meghalás, a fizikai létezésből való kiválás kereteinek átgondolását kezdi a költő ezeknek a szövegeknek a formálgatásával. „Albert ül és feláll és járkál. És néha nyujtózik és kezeit a falon az alkonyi fény négyszögére próbálja tenni. Olyan helyet keres, ahol csak a pirosság ömölne el a kezén, a rács árnyéka nélkül. De nem sikerül, a piros kockák túlkicsinyek, velük együtt mindig fekete kereszt is vetődik a kéz fejére.” ▼ 32 „Szergej Jeszenin utolsó éjszakája ” című tanulmányomban részletesen kifejtve.
