Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 2. szám - Gazsó L. Ferenc: A jót kereste életre, halálra (Zelei Miklós emlékére)
130 Most már rendben vagyunk, Miklós? Látod, nevetve könnyeznek. Ezt akartad? Nézd, aki csak tudott, mind eljött ebben a járványtól terhes, maszk mögé bújtatott időben. Itt van Veled, s aki nem, mint atyai jóbarátod, Ilia tanár úr, otthonról gondol Rád, a gyertya, a fényed mellett. Miklós, annyi szeretetet gyűjtöttél egybe, hogy ha kimegyünk innen, fölmelegítjük vele a novembert. Szelmencen október 28-án, mikor megtudták, hogy véget ért a földi életed, zúgtak a harangok. Nagyszelmencen éppúgy, mint Kisszelmencen. Hallom, hogy ebben az órában, mikor a lelkedért imádkozunk, Szelmenc mindkét oldalán újra harangoznak. Percre pontosan egyszerre, érted szólnak a harangok. Magyar idő szerint. Ha csak erre a tíz percre, de a lelkekben lebontottad a határokat. A kettézárt falu magyarjai együtt őrzik az emlékedet. Tudod, hisz majd mindennap beszélgetünk – végtelenített monológ –, hogy nem megy nekem a múlt idő. Ezért vettem le a könyveidet a polcról. Mert a könyv, ha kinyitják, jelen időbe kerül. Beleolvasok, és itt vagy. Ahogyan írod az Itt állunk egy szál megmaradásban, Bajor Andor tiszteletére: „Mi, magyarok tudjuk a legjobban, hazudnak a magyarok, amikor azt állítják, hogy ők magyarok, másképp miért kaparna minden magyar magyart, tótot, románt, zsidót, svábot minden magyar bőre alatt. Jobb is távol tartani a magyaroktól a magyarokat, amíg beismerik, hogy nem magyarok, és akkor lesznek majd magyarok a magyarok. Hordó államocskákon feszül a határ, magyarok és nem magyarok közt megfojt a sintér levegő.” Szóval, csemegézek. Bőven van miből: regények, novellák, versek, drámák, esszék, riportok. Próbálom megragadni „egy képben csak talán, s csupán a lényeget”. Egyelőre nekem nem megy, de azt hiszem, hogy Janoxnak sikerült. Azt írja Rólad a Situs inversus; Az Isten balján előszavában (Katkó Feri mekkorát játszott benne!): „egy érzékeny, önfeladásra és megalkuvásra képtelen, a kis- és középszerűség csapdáit kerülgető, belső hangjaival vívódó ember kételyekkel teli útkeresése”. Egy taoista mondás szerint az út a cél. Ezen az úton a kincseidet hagytad útjelzőnek, hogy a kereszteződéseknél el ne tévedjünk. Hol A halasi normát, hol a Gyilkos időket. Minden alkotó kívánsága, hogy közlési vágyának termése eljusson az emberekhez. Nem mindig kapunk elegendő visszajelzést erről. Kató a hivatalos papírokért jelentkezett a kórház proszektúráján. A kórboncnok ránéz, s azt mondja: Zelei Miklós, az kérem egy igaz magyar ember volt. Kérdezi Kató: ismerte talán? Mire a szakorvos, kissé sértődötten: Sosem találkoztunk, de már hogyne ismertem volna! Miklós, azt hiszem, ez fölér egy József Attila-díjjal. Ne aggódj, már ha egyáltalán van aggódás odaát, a lelkek birodalmában. Zelei Bori regénye köszön ránk az Írók boltja kirakatából. Gazsó Dani a szelmenci
