Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Lapis József: Gyöngy és vas (Buda Ferenc: Lennék kisgyermek)
24 Hangulat, amely nem valamilyen elvont képzetességet, hanem az olvasás során a szöveg közvetlen hatására megképződő atmoszférát jelent. Ez a szakasz remekül példázza a költői anyagszerűséget, amennyiben nem pusztán közöl valamit a gyermekiségről, de érzéki szinten, szenzuálisan is felmutat, megteremt valamit annak összetettségéből, kavalkádjából, játékosságából. Ez az a rész, amely közel kerül a nevezetes, sokat idézett gadameri játékfogalomhoz is, amely szerint a játék szubjektuma nem a játékos, hanem maga a játék, ez az, ami a játékost behálózza, ami játszatja.8 Közel kerül, de – mint látni fogjuk – a szubjektum nem tud feloldódni a játékban. „Édesem hallod? Te kis esendő, / orcád ha sápadt, síró kiskendő, // játszani kellene! elég a vasból!, / Csördül a zápor, ezüstös ostor, // teteje ezüst, arany az alja, / gurul a szívünk, két iker-alma, // játszani gyerünk! játszani! jól van! / »Kiskacsa fürdik fekete tóban« –” A megszólítás egyben önmegszólítás is, s ez a buzdítás-önbuzdítás végigkíséri a szakaszt. A vers pragmatikai szituációja összetett ezen a ponton: a versbeszélő megszólít valakit, szól valakihez, kialakul tehát egy én–te beszédhelyzet, amelyben az én hatni akar a te-re, hatást akar gyakorolni rá, el akar érni valamit vele és általa. Mindeközben a te-re, te-nek irányuló beszéd tulajdonképpen az én-re hajlik vissza, az én az, akinek vissza kellene kerülnie a gyermekkor terébe, és játszania. Nagyon tudatos a versépítkezés: lényeges, hogy nem pusztán leíró beszédaktusról van itt szó, hanem a hatni akarás, buzdítás illokúciós aktusáról. Egyszersmind pedig prezentáló, megjelenítő beszédről, amely szerint a szövegben magában megtörténik a játék: a „játszani kellene” olyan kijelentés, amely aztán a szöveg önprezentációs jellegében mutatkozik meg, elkezdi cselekedni azt, amit mond, elsősorban a szó- és hangjátékok, a paronomáziás szóalkotás, s nem utolsósorban a végül fölhangzó gyermekmondókában – amely itt tulajdonképpen a gyermekkor egyenes idézeteként, valamint annak – tulajdonképpen kétségbeesett – megteremtési kísérleteként is érthető. A kísérlet ugyanakkor végeredményében kudarcra van ítélve, s ez végigkövethető az idézett szakaszban. Eleinte szépen és gördülékenyen alakul a felszólítás – „játszani kellene” – nyomán a költői játék, ám már az „elég a vasból” felkiáltás-felszólítás is paradox módon indul, amennyiben – ha a vasat valamiképpen a felnőttség és a gond jelölőjeként olvassuk – bár megkezdődik a játékos-hangzós szövegfolyás, a „csördül a zápor” sorban már és még ott van a vashang is. Igaz, ezután a fémesség átfolyik az ezüst és az arany jelentéstartományaiba, s a „gurul a szívünk, két iker-alma” a gömbszerűség egészlegességének, önmagába záródásának képeként tulajdonképpen tetőpontra juttatja a gyermekiség elérését. Megfigyelhető azonban itt is az a kettősség, amelyről korábban ▼ 8 Vö. Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer, ford. Bonyhai Gábor, Budapest, Gondolat, 1984, 91.
