Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 2. szám - Dancsó Andrea: Pokolbejárat és pokolkijárat (Maurits Ferenc: Berlini versek)
112 Maurits a jugoszláv újfiguralista festészet képviselője. Bányai János egyik 1984-es szövegében azt írja arcképei kapcsán, hogy olyan, mintha a portré kiürült közlésformáját töltené meg újra a saját jelentéseivel, mintegy újra felfedezné a műfajt. Ezeknek a figuráknak az ereje Bányai szerint abban rejlik, hogy nemcsak mi nézzük őket, hanem ők is figyelnek bennünket: „nézzünk egy-egy percre farkasszemet a Maurits Ferenc rajzairól bennünket figyelő szempárokkal, és ha beleborzadunk a portrék (ránk) nézésébe és (ránk) figyelésébe, átélhetjük azt a drámaiságot, azt a szorongást, azt a félelmet, amit akár katarzisnak is mondhatunk, ha már nincs rá jobb szavunk”. Losoncz Alpár ezen figuralitásnak a gyökeréről megállapítja, hogy „[a] figuralitás: a lét köteléke. A tapasztalat közvetít bennünket a léthez, és a rút pontosan ennek a tapasztalatnak a kerete”. Azonban nemcsak a jellegzetes mauritsi figurák, de tulajdonképp már a Piros Frankenstein, a Telep vagy a Miniatűr galéria versei is olvashatók lírai portrékként. A Bukott angyal ablaka és a Berlini versek tehát a Miniatűr galéria koncepcióját folytatják, azonban az utazó szemlélődő perspektívájából. A szövegek tulajdonképp a művészi élmény befogadásáról szólnak, s itt-ott átdereng az önfeledt turistalét esszenciája is. A versek mellett pedig ott vannak a képkorrekciók, melyek tulajdonképp remixelésnek is tekinthetőek, és annak ellenére, hogy sokszor alig néhány vonásról van szó csupán, mégis jelentősek, hiszen azáltal, hogy egy új kézjegy kerül rájuk, az alkotások egészen új korba, perspektívába kerülnek. Két nagyon jellemző szín van a többi között, ezek a fekete és az élénk, vibráló neonrózsaszín, melyekkel keretbe foglal, aláhúz, meghatározza a tekintet irányát. A korrekciók három nagyobb csoportra bonthatók: elsőként, amikor Maurits a mesterei, mint például egy El Greco-, Magritte- vagy Dalíreprodukción végez korrekciót, a második pedig, amikor egy személy portréján helyezi el sajátos akcentusait. Ugyanakkor a Berlini versek bevon még egy aspektust: megfigyelhetjük, mit ad hozzá egy ecsetvonás a brandenburgi kapu vagy a berlini fal látványához, a történelmi helyszínekhez, jelenetekhez, mint amilyen a Brezsnyev–Honecker-csók. A történelmi tragédiák feldolgozása festészetében jellemző, gondoljunk a Boszniai látképek sorozatára, képkorrekcióin azonban eddig nemigen találkozhattunk hasonló motívumokkal. A kötetben három ciklus szerepel (Mediterrán versek, Berlini versek és Párizsi versek), melyek közül a szerző a középsőt emelte kötetcímmé. A védőborító elülső és hátulsó oldalára a brandenburgi kapu került annak különböző változataiban. Ez a választás is jelzi a kötet elmozdulási irányát: a klasszicista építészeti alkotás magában foglalja az építészeti remekművet és – a szögesdrót képében – a rárakódott történelmi jelentésrétegeket. Egyszerre vált ki az emberből csodálatot és irtózatot. A brandenburgi kapu, ahogy Maurits írja, pokolbejárat és pokolkijárat. A versekben lecsapódó leglényegibb dolgok tulajdonképp szuveníreken, belépőjegyeken, metrójegyeken, a mindennapok hordalékaként aposztrofálható sze-
