Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 2. szám - Papp-Zakor Ilka: Károly és Kariha
21 Papp-Zakor Ilka Károly és Kariha Egy békés, augusztus végi hajnalon Magdika arra ébredt, hogy Károly, a szomszéd nagy, nehéz kakasa vetette meg a lábát a tarkóján. Károly tetőtől talpig fekete volt: feketéllett a nyaka, a szárnya, a farka, a legapróbb tollpihéig mindene, de a szeme, a csőre, a lába és a taraja is. Amikor Magdika a tükör elé állt, hogy kicsit rendbe szedje magát, mielőtt visszaviszi a gazdájának, Károly (aki addigra a feje búbján kapaszkodott meg) éppen kukorékolt; a tükörben a nyelve sötétlett, akár az éjszaka. Erős volt, veszélyes, a karmai pedig pengeélesnek tűntek. Magdika úgy érezte, kiserken a fejbőréből a vér, amikor megpróbálta eltávolítani a bőszen védekező madarat. Legközelebb, amikor hozzányúlt, lecsapott a kezére a fekete csőr. – Add vissza a szabadságomat! – rikácsolt a kakas, amikor Magdi áthúzta rajta a hálóingét. Ettől újra fellángolt benne a remény. – Hess! Hess! – kiáltotta. – Menj innen a fenébe! – Már csak biztos távolságból mert hessegetni, vendége pedig dühödten kapaszkodott. Felöltözött, és a vállára terített egy semleges színű, ramaty kisköpenyt – a biztonság kedvéért, hogy ne kelljen reggel még egyszer blúzt cserélnie –, aztán lebattyogott az alsó szomszédhoz, és becsöngetett. Semmi válasz. Újra megpróbálta. Aztán kopogott. Aztán a tenyerével döngette a vasajtót. Károly kukorékolt. A lépcsőház visszhangzott. – Hallgass, te dög! Ne ébressz föl mindenkit! – sziszegte Magdika. Úgy döntött, megkávézik, megreggelizik, azután visszatér. Felfelé lépcsőzni rosszabb volt, a madár néha megcsúszott, belémarkolt, és neheztelése jeléül a szárnyát csattogtatta. Reggeli közben, remélve, hogy lekenyerezheti, Magdi feladogatott neki egy fél vajas zsemlét, amit Károly méltóságteljesen elfogadott, de ezek után, amikor újra felnyúlt, hogy elmozdítsa, a gyémántkemény csőr újra a kezébe csípett. – Add vissza a szabadságomat! – fűzte hozzá. Magdika fogat mosott, nedves törülközővel megtörölte a nyakát (tévedett: nem volt véres), kihúzta a szemét sötétkékkel, kirúzsozta a száját, és körbefésülködte a fején trónoló baromfit. Kiszedte az aznapi ebédjét a hűtőből – a gondolatra, hogy rizses csirkemell az, kárörvendően horkantott –, és visszatért a szomszéd ajtajához. Percekig nyomta, szinte megállás nélkül a csengőt, aztán feladta. Még fél éve volt a nyugdíjig, arra gondolt, hogy azt már kakassal a fején is kibírja. Szerencsére nem kellett messzire mennie, ő az árnyas Hiányság utcában
