Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Jódal Rózsa: Egy hatást kereső művészettörténész (Virág Zoltán: Nyelvi mozaikok és kulturális rezonanciák)
127 A nagyra becsült és méltán , láthatóan szeretett Szajkó István festőművésznél Virág hatalmas, tágasságot lehelő tereit dicséri, amelyek a Mészöly Miklós-i tágasság alapeszméjével rokoníthatóan sohasem tűnnek üresnek, és a barátságot, szeretetet, urbánus otthonosságot lehelő, bárhová letehető kerékpárjait, könynyű bringáit emeli ki, amelyek az ő képein „ikonná minősülnek, szuverén és modern jellé emeltetnek”. No meg képein a bácskai homok fátyolszerű libegését, s rebbenékenyen életteli arcképeit, egész alakos portréit és aktfestményeit. Sziveri Jánosnál – többek között – a közte és Vasco Papa közötti termékeny összetartozásra hívja fel a figyelmet, amely a Popánál az önmaga terhét önmagában kiteljesítő kavics (belutka) testesít meg, míg Sziverinél a narancs. A tizenharmadik fejezet az akkor huszonéves Gion Nándor első, először az Új Symposion ban folytatásokban megjelenő, mindössze százoldalas Kétéltűek a barlangban című kisregényét veszi górcső alá. Gion mentegetődző, önlekicsinylő kijelentései és a korabeli kritika lebecsülése ellenére Virág számos jelentős író művével hasonlítja össze, részletesen elemzi a héttagú Első Amatőr Hegymászók Egyesületét, amely klubhelyiségének a gyárépület öt lépcsőfokú kapubejáratát nevezi ki, szónoklataival ott készül a nagybetűs Életre, kiemeli Baras, a kis Hasan Rahmanović magyar iskolába járó muzulmán kisfiú és a rosszindulatú, a Nemecsek figurájára hajazó kis Hasánt állandó lekicsinylésével, szómarásaival halálba kergető osztályfőnök remek jellemrajzát, s végül megjegyzi: „Akár trükközésnek szánta és definiálta Gion Nándor a maga regényírói porondra lépését, akár nem, a szocialista jugoszlávizmus tarthatatlanságát észrevételező, visszásságait kíméletlenül leleplező attitűd mindenképpen emeli a Kétéltűek a barlangban irodalomtörténeti jelentőségét.” A Létorientációk és tájmedit ációk című fejezet Koncz István költészetét elemzi. Végigköveti minden fontos életműszakaszát, véleményezi verseit, könyveit, végül megjegyzi: „[A] szövegmennyiség nem foglal különösebben nagy helyet a magánbibliotékákban, vagy a közkönyvtárak olvasótermi polcain, raktári állványain, az oeuvre rangja, hatástörténete viszont az emlékezet archiválódás gyümölcsöző metódusait eredményezte és eredményezi ma is, mivel Koncz Istvánt mintaadó és iskolateremtő egyéniségével sohasem volt és soh asem lesz nehéz szimpatizálni. A politikai áskálódások, nemzedéki ellenségeskedések fölé emelkedő alapállásának tanulságai kellően kamatoztak, ezekből bőven tanultak mindenkori tisztelői, sőt útmutatásul vehetik kései utódai is. Legalább három sympozista generáció írósereglete haladt a nyomdokain, lépegethet utána a főbb csapásirányokon, másként fogalmazva: a legifjabb tollforgatók, ambiciózus szárnypróbálgatók szétszóródott nemzedékével bezárólag szinte mindenki az ő „köpönyegéből bújt elő”. A Kereszteződő életutak , amelynek alcíme Bori Imre levelei Ilia Mihályhoz, ajánlása pedig: Mesteremnek 85. születésnapjára – Ilia Mihály és Bori Imre negyven
