Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 11. szám - Varlam Tyihonovics Salamov: A csomag; Lazsa; Sokkterápia; A cirbolya (Soproni András fordításai)
13 tengerimalacokon végzik, az embernek való adagot a testsúlyra átszámítva határozzák meg. A gyermekadag kisebb, mint a felnőtt. Az élelmiszer-fejadagnál viszont a lágerben nem vették számításba az ember testsúlyát. Ez volt az a kérdés, amelynek helytelen megoldása csodálkozással és bosszúsággal töltötte el Merzljakovot. De mielőtt még végképp legyengült volna, valami csoda folytán sikerült beállnia lovásznak – olyan helyre, ahol lehetősége volt zabot lopni a lovaktól, és azzal megtömni a gyomrát. Merzljakov már arra gondolt, hogy kihúzza így a telet, aztán lesz, ahogy isten akarja. De másként alakult. A lótelep vezetőjét részegeskedés miatt leváltották, és a helyére kinevezték a főlovászt, azok egyikét, akik megtanították Merzljakovot a bádogdaráló trükkjére. A főlovász maga is jócskán lopta a zabot, és tökéletesen tudta, hogyan működik a dolog. Az új főnök, minthogy már nem volt szüksége a zabkására, és hogy bevágódjon az elöljáróinál, megtalálta és saját kezűleg összetörte az összes darálót. Attól fogva a zabot a természetes formájában főzték és ették, amivel teljességgel a lógyomorhoz igazították a sajátjukat. Az új főnök feljelentést is írt az elöljáróinak. Néhány lovászt, köztük Merzljakovot, büntetőzárkába csukták a zablopásért, aztán visszazavarták a lótelepről oda, ahonnét odakerültek: a közös munkára. A közös munkán Merzljakov hamarosan rájött, hogy közel a vég. Támolyogva cipelte a súlyos rönköket. A munkavezető, aki első perctől kezdve utálta ezt a lusta tahót (ami helyi nyelven nagydarab embert jelent), mindig úgy osztotta be Merzljakovot, hogy a rönk gyökér felőli, nehezebb vége jusson neki. Egyszer Merzljakov elesett, nem is tudott mindjárt felállni a hóból, és váratlanul megtagadta, hogy azt a rohadt rönköt cipelje. Már későre járt, sötét volt, az őrkatonák siettek a politikai foglalkozásra, a melósok szerettek volna mielőbb elbotorkálni a barakkba, az étkezőbe, a munkavezető pedig sietett, hogy el ne késsen a kártyacsatáról – és valamennyiük késlekedésében Merzljakov volt a vétkes. Meg is kapta a magáét. Először a tulajdon társai verték össze, aztán a munkavezető meg az őrkatonák. A rönk ott maradt a hóban, helyette Merzljakovot vitték be a lágerba. Felmentették a munka alól, csak feküdt a priccsen. A dereka fájt. A felcser gépzsírral kenegette Merzljakov hátát – a segélyhelyen már rég nem volt semmi más kence. Merzljakov csak feküdt, összegörnyedve, és kitartóan panaszkodott a fájó derekára. Igazából a fájdalom már rég elmúlt, a törött borda nagyon gyorsan összeforrt, de Merzljakov azon igyekezett, hogy bármi hazugsággal tovább halogassa, amíg kiírják munkába. Nem is írták ki. Egyszer felöltöztették, hordágyra tették, felrakták egy teherkocsi platójára, és néhány másik beteggel beszállították a körzeti kórházba. A kórházban röntgen nem volt. Most mindent komolyan át kellett gondolni, és Merzljakov így is tett. Ott feküdt néhány hónapot, anélkül, hogy kiegyenesedett volna, aztán átszállították a központi kórházba, ahol természetesen volt röntgen, és Merzljakovot befektették a traumatológiára, amit a betegek naiv egyszerűséggel „dramatológiának” kereszteltek át, anélkül, hogy felfogták volna a szójáték keserű élét.
