Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 11. szám - Varlam Tyihonovics Salamov: A csomag; Lazsa; Sokkterápia; A cirbolya (Soproni András fordításai)
7 Sejnyin éhes szeme felcsillant. – Hozok forró vizet. – Hagyd, nem kell. – Dehogynem, várj csak. Azzal eltűnt. Ekkor valaki fejbe vágott valami nehéz dologgal, és amikor felugrottam, és magamhoz tértem, a szatyrom nem volt sehol. Mindenki ott maradt, ahol volt, a helyén, és kárörvendőn néztek rám. A legjobb szórakozás. Dupla öröm: először is, valakinek rossz, másodszor, nem nekem rossz. Nem irigység ez, dehogy... Nem sírtam. Alig éltem. Harminc év telt el azóta, de pontosan emlékszem a félhomályos barakkra, a társaim gonosz, kárörvendő arcára, a padlón a nedves fahasábra, Sejnyin sápadt arcára. Visszamentem a boltba. Nem kértem se vajat, se cukrot. Kenyeret kértem, visz szamentem a barakkba, havat olvasztottam, és nekiálltam megfőzni az aszalt szilvát. A barakk már aludt: nyögött, horkolt és köhögött. Hárman főztünk a kályhánál: Szincov az ebédről megspórolt kenyérhéjat forralta, hogy aztán elmajszolja a nyúlós, forró masszát, és mohón megigya a hóból olvasztott, eső- és kenyérszagú löttyöt. Gubarjov néhány fagyott káposztalevelet kavargatott a csajkában: nagy mázlista, de ravasz is. A káposztának olyan szaga volt, mint a legfinomabb ukrán borscsnak! Én pedig a csomagban kapott aszalt szilvát főztem. Akarva-akaratlan, mindhárman a másik edényét bámultuk. Valaki berúgta a barakk ajtaját. Két katona lépett be a fagyos párafelhőből. Az egyik, a fiatalabb, Kovalenko lágerparancsnok, a másik, az idősebb, Rjabov, a bányaparancsnok. Rjabov lábán repülős csizma – az én csizmám! Nagy nehezen jöttem rá, hogy tévedek, ez Rjabov csizmája. Kovalenko a kályhához ugrott, és a magával hozott feszítővassal hadonászva ránk ordított. – Már megint a csajkák! Majd adok én nektek csajkázást! Majd én megmutatom, hogyan piszkoljatok. Kovalenko felborította a csajkákat a levessel, a kenyérhéjjal, a káposztalevéllel, és a feszítővassal bezúzta mindegyik csajka fenekét. Rjabov a kezét melengette a kályhacsövön. – Ha van csajka, az azt jelenti, hogy van mit főzni – jelentette ki mélyértelműen a bányaparancsnok. – Ez a jólét jele. – Látnád, hogy mit főztek – mondta Kovalenko, miközben széttaposta a csajkákat. A főnökök kimentek, mi pedig nekiálltunk, hogy összeszedjük a csajkáinkat, meg ki-ki, amit főzött: én a szilvaszemeket, Szincov a szétázott, alaktalan kenyeret, Gubarjov pedig a káposztalevél-foszlányokat. Meg is ettük mindjárt az egészet – ez volt a legbiztosabb.
