Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 10. szám - Lengyel András: Szegedi egyetemi könyvtári éveimről (Lapok egy önéletrajzból II.)
97 Lengyel András Szegedi egyetemi könyvtári éveimről Lapok egy önéletrajzból II. 4. Könyvtári éveimben végleg eldőlt, hogy – minden „politikusságom” ellenére – „szakember” leszek, nem „politikus”, sőt nem is a magyar történelemben oly gyakori szakembernek álcázott kriptópolitikus. Ez nemcsak eredendő hajlamaimból következett, de helyzetértékelésemből is. Egyre erősebb érzésem lett (bár racionálisan nem láttam, nem is láthattam át), hogy a bomlás folyamatában vagyunk benne, innen, jó irányt adni a dolgok folyásának, már nem nagyon lehet. Egy olyan forgatókönyv alakul, amely az én ösztönös preferenciáimmal szemben áll, sőt azzal szemben bontakozik tovább. Ez, bár hangsúlyozom, inkább csak ösztönös reakció volt részemről, több döntésemben is megmutatkozott, s utólag látom igazán, hogy ezekben a reakcióimban rendszer volt, „összeállnak”, logikájuk van. S ez az implicit magatartásom 1973/74 körül már valamiképpen megmutatkozott. Emlékszem rá (a pontos időpontra persze nem), hogy valamikor ekkor volt egy beszélgetésem Sipos Jóskával. A folyóiratraktár folyosóján diskuráltunk, ott, ahol a bejárati ajtó is, az olvasóba vezető ajtó is volt, s azt fejtegettem, hogy ha néhány éven belül nem lesz döntő fordulat közviszonyainkban, igen rossz fejlemények elé nézhetünk, minden végleg elromlik. Ez a „diagnózis” persze meglehetősen amorf, s közvetlen cselekvésre teljességgel alkalmatlan, „homályos” sejtelem volt, de az érzület szintjén megmutatott valamit. S innen nézve érthetővé válik, hogy a könyvtári években két, úgynevezett komoly lehetőséggel sem éltem, s ha hezitálva is, de mindkettőt kihagytam. Az egyik csak egy helyi lehetőség volt, formailag nem is túlzottan nagy presztízsű, de az egyetemen belüli karrierlehetőségeimet hosszabb távra megalapozhatta volna. Amikor ugyanis az egyetem függetlenített KISZ-titkára Csernus Sanyi lett, engem is hívott, hogy vegyek részt a vezetésben, mintegy szűkebb stábja (egyik) tagja legyek. Egy-két előzetes tárgyaláson részt is vettem, emlékszem, még az egyetemen politikai nagyhatalomnak számító Antalffy György is elbeszélgetett velem. (Okos, sőt ravasz ember volt, nagy „játékos”, az egyetemi játszmák sok szála az ő kezében futott össze. Ezt fehér asztal mellett, konyakozva is megsejthettem, „dörzsöltségét” nem lehetett nem észrevenni.) Az adott (s változó díszletezéssel ma is élő) gyakorlat szerint, az ilyesféle politizálás jutalma az egyetemen való bent maradás lett – az előző KISZ-titkár, Papp Pista például a 2. számú irodalomtörténeti tanszékre került mandátuma lejárta után, s –
