Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 10. szám - Alföldy Jenő: „Szárnyatlan angyal” (Bevezetés Dobozi Eszter költői világába)
94 Lelkiismeretét az iskolában vagy otthon, a történelemkönyvét forgatva olyan kettősség horzsolta, mintha jó tanulóként csalásra, hazudozásra felszólító utasításokat követett volna. Nem törekedett feltűnésre, magányosnak látszott, pedig vonzotta a közösség. Egyéniségét testi megjelenése is kifejezte: kicsi volt és vékony, jó tornász, s bár néhány ragályos gyerekbetegségen átesett, csak nagy ritkán maradt ki az iskolából. Természetéből fakadó halkságát ellensúlyozta, hogy ha órát tartott, a gyerekeket megnyerte egyéniségével. Visszafogottsága bizonyos helyzetekben diákként félénknek mutatta, de az őt ért bántalmakat nem felejtette el felnőtt korában sem. A „jó gyermekből” belül páncélinget viselő harcos lett. Visszatérve az Egy fiatalkának című vers Karinthy-parafrázisból kiinduló gon dolatára: a megalkuvásokkal és beletörődéssel lepergő évek létharcai megkeményítették a felnőtté érett nőt. Visszavág versében serdülőkorú önmagának: „– Itt én kérdezek! / Csak nekem vannak vádjaim!” – torkolja le az élettapasztalatok fölényével az egykori, ellenállásra, lázadozásra, kitörésre, vagy éppen taktikázásra gyöngének bizonyult „fiatalkát”. Ítélete: „Játszmád, kicsim, te szúrtad el, / s te voltál, aki lépre ment”. Ebben éppúgy túlzó önlefokozás rejlik, mint Arany föntebb idézett Epilógus ában. A kudarcok azonban akkor is kudarcok, ha külső körülmé nyek okozzák, nem csak az éretlenség és a kontroll hiánya. Vereségeit azon az úton szerezte, amelyen kedvenc költőinek, íróinak követésére vállalkozott. Arany, Petőfi, Vörösmarty, Ady, a virágait megéneklő Fazekas Mihály, La Fontaine és a többiek „örökzöld” útján. Számos népmesével, elbeszéléssel megtetézett klasszikus olvasmány ösztönözte hetedik-nyolcadik osztályos korában első, prózai műveinek megírására. Nem csak tankönyveiből vagy a kölcsönzőből kerültek hozzá olvasmányok. Amikor a nyári vakáció idején gyümölcsszedéssel, zöldségfeldolgozással némi keresethez jutott, gyarapítani kezdte – eleinte a Kincses Kalendárium köteteiből verbuvált – könyveit. Neki az összes Petőfi, Arany és Vörösmarty kellett, s persze más is, Dumas, Mark Twain, Verne, Szabó Magda könyvei és a többi, amelyeket sóváran nézegetett a ceglédi, majd szegedi könyvesbolt, antikvárium kirakatában. Az írás örömöt jelentett neki, ahogy kései nyilatkozataiban megvallotta (pl.: „Amikor írok, egyenesbe jutottam” – Zsille Gábor: Beszélgetés Dobozi Eszterrel, ld. A Minden kellene című verseskönyvben). A kiemelkedés reménye nem hiányzott belőle, noha vágyképei, céljai elérhetetlen távolságban derengtek előtte. Életművének egyik kulcsszavaként tetszik föl a „minden” szó. Adynál is az egyik volt a jelképek összetevői között, gondoljunk A minden-titkok versei kötetére. Az „én mindennek jöttem” váteszsége persze távol állt Esztertől – hacsak nem az Ady-vers paradox voltát nézzük, mert a gondolat így folytatódik a Hunn, új legendá ban: „Én Mindennek jöttem, s megillet a Semmisem”. Hogy mi ’illeti meg’, azt Dobozi Eszter is ezzel az öngúnnyal írhatta volna meg. Egyik 1990-es, talányos versének a címe: A Minden borong . Érdekes a számára megis -
