Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 10. szám - Alföldy Jenő: „Szárnyatlan angyal” (Bevezetés Dobozi Eszter költői világába)
84 hangzik. Játszani persze nemcsak szabad, kell is, ha szeretetet sugárzik, mint Eszter humoreszkje, a Petőfit napjainkba helyező Stoppos a XIX. századból . Jelzést ad sokszor arról a kettősségről, hogy egyszerre éli mindennapi és szellemi életét. A Száz év a tanyaházban című verse például felvillantja tudatá ban első olvasókönyvét, a Károli-féle bibliát, a valamelyik ünnepre kikunyerált Petőfi-összest, a Kincses Kalendárium gondosan eltett kötegeit és más „kincseket”. Babitstól egy századfordulói utcai tüntetésről szóló költeményében Dobozi a Május huszonhárom Rákospalotán disztichonjait és szókincsét veszi kölcsön (Október végi sorok, 1990). A Magyar szonett 2002-ből címet viselő darabjában Dobozi két köl tőnk művére is rájátszik: Csanádi 1942-es eredetű versének címe Magyar szonett, Babitsé Magyar szonett az őszről (1929) . (Csanádi megemlíti 1974-es gyűjteményes kötetében: Kálnoky Lászlónak is van 1939-ből egy magyaros szonettje, a Magyar költő a XVI. században.) Ezekben a versekben – Doboziét közéjük értve – az a lénye gi hasonlóság, hogy a szonettek ritmusa nem jambikus, mint ahogy a századforduló óta megrögzült líránkban, hanem ütemhangsúlyos, felező tizenkettes. Dobozi ahhoz az állásponthoz igazodott, amelyik a Nyugat formakultúrájában véglegessé vált: a magyar szonett jambikus. Ám éppen a Nyugat formakultúrájának egyik legilletékesebb alakítója, Babits mutatta meg: a szabály bármikor megváltoztatható, már azért is, mert a szonett – és mint más formák is – magyarul szimultán módon is használható. Dobozi máskor is tanújelét adja, hogy nemcsak ismeri a formákat a disztichontól és a szapphói verstől a Balassi-strófákig és a tankáig, hanem kísérletezik is velük. Kiemelem Pantun-lánc című és nevű figurációját, mely az ismétlések és a folytatások szabályszerű kompozíciója. Az is egyéni megoldása, amelyben a sorok a vers középső sorától fordított sorrendben megismétlődnek (Oda és vissza, I–II., ld. Fehér, 1998). Hasonló szerkezetű verse, a Visszafelé és elölről (Kettőztető, 2001) nem a költemény szövegét, hanem a világidőt fordítja meg „fon dorlatos csavarulataiban” a mától a teremtés kezdetéig. Bravúrforma a „kis szonettek”-ben írt, A kereszt I–IV. című költemény, nálunk Weöres Sándor alkalmazta (ld. Weöres: Kereszt-árnykép, A teremtés dicsérete című kötetben és A jegyespár és a farkas című, korai versében). Mesterinek érzem a Kötés című kötet (2013) Paradox ciklusának rondó formában írt nyolcsorosait: a beteg séggel küszködő lírai én a nyers valóság képeiben teremt kapcsolatot az általuk sejtetett, nem látható égi erőkkel. – Aquinói Szent Tamás szerint a jelkép az érzékeinknek önmagát mutatja, a léleknek pedig valami önmagán túlit. – És ugyancsak formai remeklés az Egy parány énekel címmel írt szonettkoszorú (1996, ld. a Fehér című kötetben). Ez a nagyszabású kompozíció körülbelül annyira a költő világszemléletének foglalata, mint amennyire A kozmosz éneke József Attiláénak. Egyfelől a végtelenség, másfelől költő, e parányi lény, aki a Lét minden lehetséges síkján az örökkévaló titkát keresi, szólongatja, és kétségektől gyötörve féli a legnagyobb kérdések választalanságát.
