Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 9. szám - Nyerges Gábor Ádám: „A halállal szembenézve a Költő rálát saját sorsára” (Példák a kultuszképzés jeleire és eljárásaira Orbán Ottó posztumusz recepciójában)
101 feldúltsággal tragizáló) viszonyulás külsődleges szempontja képezi meg és alakítja (ignoráltatva, illetve kiemelve különböző jellemzőket) a szövegek interpretációját, méghozzá egy olyan versösszeállítás esetében, mely kompozícióként nem bír a szerzői szándék autenticitása szolgáltatta legitimáló erővel. Külön fontos kiemelni, hogy Orbán e kötetének címadó ciklusa, Az éjnek rémjáró szaka címmel ellátott, 15 verset számláló ciklus-verscsoport nagyfokú (de, mint korábbi példáim is mutatták, nem teljeskörűen homogenizált) formai-stiláris-modalitásbeli egységessége16 nem szolgáltathat elégséges indokot egy egész (a szerző halála miatt befejezetlenül, félbehagyottan maradt), kizárólag spekulatív eszközökkel elképzelhető pályaszakasz (vagy soha el nem készült, töredékként megmaradt, esetleges kötetegész) jellemzőinek meghatározásához. Már csak amiatt sem, mivel Orbán Ottó egész pályájára jellemző az akár fél-harmad kötetnyi hosszúságú, két számjegyű versetversegységet tömörítő hosszúciklusok komponálása, majd köteteiben (akár folytatólagosan, egymás utáni kötetekben is) való közzétevése. E ciklusok egységessége17 ciklusjellegükből fakad, komponálási megoldásaik pedig, bár valóban befolyással lehetnek az egész keletkezésük korabeli alkotói pályaszakasz megítélésére (logikusan: annak része gyanánt), de jellemzően sosem bizonyulnak maradéktalanul elégségesnek adott pályaszakasz egészének minősítéséhez. Gondoljunk csak Orbán Gyökér a földben vagy Sárkányvér című versciklusaira, melyek kimutathatóan csak bizonyos vonásaikban és csak részlegesen jellemzik nem is csak keletkezésük korának Orbán-poétikáját, de még az ezeket magukban foglaló kötetekben reprezentált Orbán-líra(-állapotkép) egészét is; míg relatív homogenitásuk, konzekvensen megfigyelhető, hasonló jegyeik-jellemzőik rendre a ciklus mint kompozíciós egység összetartó erejét hivatottak növelni, s nem egy teljes alkotói korszak, avagy kötetkompozíció reprezentánsaiként működnek. ▼ 16 Vö. Bán Zoltán András korábban már idézett nekrológjának Váriétól meglehetősen eltérő olvasatával, mikor is még ezen tragikusként aposztrofált alaphangoltságú verscsoport kapcsán is éppen (relatív) sokszínűségét, sokárnyalatúságát emeli ki – miközben ő sem mulasztja el regisztrálni e versek leginkább meghatározó-jellegadó, közös vonását, halálcentrikusságukat: „Utolsóként a Holmi májusi számában megjelent ciklusát olvastam (Az éjnek rémjáró szaka. Tizenöt dal), ezeket a megrendítő, olykor morbid, olykor groteszk, olykor fájdalmasan röhögtető, olykor, de itt elakad az elemezni vágyó hang, rádöbben hamisságára, és eszébe jut a fenti Kierkegaard-gondolatmenet. És a még nem idézett, kiegészítő mondat: a szenvedéstől üvöltő költőt hallgatva »előlépnek a kritikusok, mondván: így helyes; így kell lennie az esztétika szabályai szerint«. Ilyenkor szégyellhetjük magunkat; mert ne kerteljünk: e ciklust, mint szinte minden versét ezekben az – most már látszik – utolsó években a halál gondolata uralta.” Bán Zoltán András, i. m., uo. 17 Olyannyira egységes hatást kelt e cikluskompozíció szerkesztettsége, hogy a műve(ke?)t először, a Holmi hasábjain közreadó Réz Pál, Orbán Ottó halálhíre kapcsán kelt, rövid visszaemlékezésében egyenesen (egyes számban) versként hivatkozik a 15 darabból álló egységre. Szintén megfigyelhető a halál tényének az olvasatot visszamenőlegesen befolyásoló hatása, mikor is Réz „búcsúversként” hivatkozik Az éjnek rémjáró szakára: „Aztán márciusban elküldte Az éjnek rémjáró szaká-t... [...] Nagy vers, gondoltam, nagy, kétségbeesett és tökéletesre megmunkált búcsúvers.” Réz Pál, Búcsú, Élet és Irodalom , 2002/22. (interneten: https://www.es.hu/old/0222/orban.htm – letöltve: 2022. 01. 26.) Avagy ld. Báthori Csaba könyvkritikáját a Holmi ban: „...szemlátomást egy hosszabb, egynemű ihletfolyamat darabjai”, írja Az éjnek rémjáró szaka ciklus verseiről. Báthori Csaba, Orpheus testamentuma, Holmi , 2003/7, 918.
