Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 9. szám - Nyerges Gábor Ádám: „A halállal szembenézve a Költő rálát saját sorsára” (Példák a kultuszképzés jeleire és eljárásaira Orbán Ottó posztumusz recepciójában)
99 strófaszerkezetük van, valamint közismert toposzrendszerük, ám a heinei Lied könnyedségéhez semmi közük. Az iróniának és a köznapi beszédfordulatok versbe építésének egyetlen nyomát sikerült felfedeznem a kötetben: az ötödik vers címe Dal a kockázatról és mellékhatásról, de itt ez is megemelődik, átesztétizálódik, a kockázat szó visszanyeri eredeti súlyát a versben. Most már ugyanis későre jár, ez az éjnek rémjáró szaka, ide, az alvilág kapujába csak a dán királyfi és a kései, a megbomlott elméjű Vörösmarty követheti a lantost”.10 A fent idézett szövegrészletben több problémás kijelentés is megfigyelhető. Vári egyrészt azt állítja, hogy „az egész kötetben” nem lelte több nyomát a versekben a tipikus, orbáni (vagy bármilyen) iróniának, mint egyetlen verscímben – tehát nem vesz tudomást a leginkább A világ teremtése eposzparódiájának ironikus-humoros megoldásait idéző (s egy pontján, a „szauruszok” emlegetésénél,11 egyenesen Orbán gyerekverseinek játékosságára emlékeztető) Noé-vers (Az özönvíz) alapvető jellegéről. Vári ezt a megállapítást általánosítva is, egy másik kijelentésében, már az egész Orbán-költészet (e szakaszában/„félfordulatában” lezajló) deironizálásáról számol be, miközben a versek közéleti aktualitását is elmaradni véli, indoklása szerint a halál életrajzi fenyegetésének egy az egyben ható, költészeti következménye gyanánt. Vári az egész „kötetben”12 és az azt is magában foglaló alkotói időszak poétiká jában felismerni vélt, szemléleti végletesedést és komoly-komorrá válást kimutatva nem vesz figyelembe olyan, e koncepcióba nehezen illeszthető elemeket, mint a (vélelmezett, homogén módon emelkedett, pátoszos stílust és modalitást erőteljesen megtörő) igencsak „köznapi” és profán minőséget hordozó Playboy -említést a Dal az idő fölemelt ujjáról című versben, ahogy a valóban általánosító, de Orbán legtöbb ilyen jellegű verséhez hasonlóan ezzel párhuzamosan egyben aktualizáló közéleti minősítésként is értelmezhető Dal a korszak jövőképéről című vers címe általi konkretizálásról, ahogy az annál (még a maga általánosító stilizálásában is) jóval direktebb korreflexiót közlő Dal a zöld levélről című vers közéleti-politikai vonatkozásairól sem. Ugyancsak azt állítja Vári, hogy Orbán lírájában ekkorra „többé már nem kérdés számára a szerephelyzet legitimitása”, noha például A kapuboltozat alatt című vers egyik önreflektív kiszólása („Tanult szakmám szerint / az ▼ 10 Vári György, i. m., 529–530. 11 „Kivételt csak egy faj képez, a szauruszok, / ezek a föl-alá robogó, páncélos buszok” Orbán Ottó, Az éjnek rémjáró szaka , Magvető, Budapest, 2002, 47. 12 Ld. Tarján Tamás fontos különbségtételét, melyre Dérczy Péter is egyetértőleg (azt átvéve) hivatkozik: „Az Ostromgyűrűben – kötet, mert még a szerző állította össze (sőt a halála előtti napokban talán még kézbe is vehette), az ő szándékai érvényesülnek benne, méghozzá erőteljesen, bonyolult struktúrája megkomponált, azt is megkockáztatom, hogy sok Orbán-köteténél [sic!] pontosabban és érzékenyebben van kitalálva. Az éjnek rémjáró szaka viszont csak könyv, hiszen egyrészt benne mindössze a hátramaradt verseket gyűjtötték össze [...], Orbán Ottó keze nyoma csak az egyes verseken érződik, s nyilvánvalóan »befejezése« sincs.” Dérczy Péter, Között. Esszé Orbán Ottó költészetéről, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 2016, 196–7.
