Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Orosz István: Emlékek apámról IX.
43 volnánk... lennénk... vagy lehettünk volna. Soroljam: mi magyarok, európaiak, kecskemétiek és hetényiek, írók és olvasók, vályogvetők és dollárkeresők, libakopasztók és terhes anyák, árvalányhajak és naplementék, gémeskutak és satöbbik. Minden vízbe mártott test, kisangyalom! / A súlyából annyit veszt, kisangyalom! / Amennyi az általa / Kiszorított víz súlya, kisangyalom! Á-szor á az á négyzet, kisangyalom, / Bé-szer bé az bé négyzet, kisangyalom, / A kettőnek összege, Pithagorasz tétele, kisangyalom. A költészet valahogy szervesebb része volt az iskolának. A fenti költeményeket még nagymamától tanultam – talán a Dóczyban tanították így a természettudományokat, de egy rosszul sikerült felelet után velem is íratott Katkics tanár úr valami hasonlót a Coulomb-törvényből. Az elektromos töltések közti elektromos kölcsönhatás nagyságáról és irányáról volt benne szó. Az osztály költője azonban Benedict Ádám volt. Sőt az iskoláé. Az ő verseire jobban emlékszem, eszembe jut a szóintarziája is: Ha kérdenék, be ne diktá’d ám a nevedet! Hogy az elrejtett név egy olyan mondatba kerüljön, amely épp a név eltit kolásával kapcsolatos, már akkor is zseniális megoldásnak tartottam. Hatodikban az Egri csillagok volt a kötelező olvasmány. A vakáció alatt kellett elolvasni, és szeptemberben már a kész olvasónaplót kellett vinni az irodalmat is tanító osztályfőnöknek, Karácsonyi Klárának. Ádámé versben íródott, néhány strófa fejből is megy, ideteszem, hátha a Forrás olvasói közt valaki tudja a folytatást. Őt sajna már nem lehet megkérdezni. Eger városához közeleg a török, Dobó, a kapitány rosszallóan köhög. Ezerötszáztizenegy vitéz van a várban, Szegény Dobó István, benne vagy a pácban, ... Itt van már a török, ágyúzza a falat, A legények torkán megakad a falat. Mekcsey, Zoltay mindenütt ott vannak, S a török agák már csak alig makognak. ... Egernek városa már majdnem leégett, Mikor a török had végül is meglépett. Ahogyan apám velem és húgommal, én is próbáltam megszerettetni gyermekeimmel a magyar költészet legnagyobbjait, Aranyt, Vörösmartyt, talán sikerült is valamelyest, a Benedict Ádámtól idézett versek azonban valahogy előbb villanyozták fel őket: „Elba sziget partján / faszállító hajó,/ Állapítsátok meg, / miről van nagyba’ szó!” Az irodalomnak pont nem azt az ágát favorizálta, amelyet az iskola sulykolt, de azt sem, amelyet irodalommal foglalkozó szüleim kedveltek. Ádám ismertetett meg például Rejtő Jenővel, akit P. Howardnak hívott. 1963. október 24-én a
