Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Szőlőtermesztés és borkultúra a Homokhátságon a kora újkorban
7 Az idézett feljegyzések alapján egyértelmű, hogy egy napi napszámbér 10 dénár volt. Tehát a 230 forint 2300 napszámbérrel volt egyenlő. Mellékesen azt is érdemes kiemelni, hogy ennek a tetemes mennyiségű bornak a tárolása-elszállítása nem jelenthetett érdemi gondot, volt hozzá vagy az eladónak, vagy a vásárlónak megfelelő edénye, eszköze. Az éves termés jelentős méretére utal a borseprőből készített „égetett bor”, azaz seprőpálinka mennyisége is. A – mellesleg mohamedán – „Tatár Császárnak” szállított két kis átalag, a két kis hordó minden bizony nyal hektónyi, vagy még annál is több tömény szeszt jelentett. Ehhez viszont a nyersanyagot a bordézsma és a kocsma forgalma szolgáltatta, és távolról sem biztos, hogy a város a teljes készletét egy tételben elajándékozta volna. Kétségtelen viszont, hogy ezek a vázlatos feljegyzések a borkészítés kultúrájára csak közvetett módon utalnak. A rettegett tatár főtisztnek érthetően nem ajándékozhattak lőrét. Ha már szőlőben is építettek pincét, érthetően a jobb módú gazdák, főként pedig a városi kocsma készleteit biztosan pincében tárolta. A különféle bírói döntések azt is tanúsítják, hogy a magisztrátus nemcsak a monopóliumát gyakorolta, hanem kellő védelmet is nyújtott a szőlősgazdáknak. A szőlőpásztor bérét a tanács fedezte. A termés védelme érdekében a szőlőkbe történő illetéktelen behatolókat igen szigorúan büntették. Ezekben a néhány szavas emlékeztetőkben kevés utalást találunk a szőlőültetvény szakszerű gon dozására, művelésére. A református prédikátornak biztosított szőlő metszését gyakorlott munkások végezték szakszerűen. A különféle szerszámok, edények tárolására, őrzésére már kunyhók álltak rendelkezésre. Tehát az itt idézett néhány tucat nagyon esetleges vázlat és annak rövid elemzése is meggyőzhet bennünket arról, hogy már a hódoltság első szakaszában is a Homokhátságon igen jelentős méretű és figyelemre méltó szőlőtermesztés és borkultúra volt. Aligha kétséges, hogy ennek kialakulásához több évtized kellett. Nem alaptalan tehát annak feltételezése, hogy ennek gyökerei a középkorba nyúlnak. Feltétlenül célszerű utalni arra is, hogy a környező falvak és kisebb mezővárosok írott emlékei teljesen elpusztultak, így ezek esetleges szőlőtermesztése létezhetett, de nem maradt ránk emlék. A hódoltság második szakaszából, szerencsénkre, már lényegesen több írott emlékek maradtak ránk. Ezek többsége hivatalnokok nyilvántartásai. A bővebb anyag ellenére hely hiányában később mégis általában csak egy-egy adatot emelünk ki. Ezek felhasználásával a szőlőtermesztésről még így is a korábbinál sokkal árnyaltabb kép rajzolódik ki előttünk. Bár Kecskeméten már a legelső feljegyzések is azt bizonyítják, hogy a szőlőültetvényeket kezdettől fogva magántulajdonként kezelték, a másik két mezővárosban e téren számottevő eltérés tapasztalható. Kőrösön város adománya szőlők is fellelhetők, azonban ezek valamivel szabadabb birtokúak, mint a hasonló jellegű mezei kertek. Novák László gyűjtése alapján azt is állíthatjuk, hogy „A tanács időről időre újraosztotta a különböző művelésági hasznosítású földeket...”. 6 Kecskeméten a birtokjog a különféle bírói végzések alapján egyértelmű. A tanács pl. 1658. január 8-án határozatba foglalta, „Hogy Herczeg Péterné árváitól az 6 NOVÁK László Ferenc: 2012–2013. 47. , MAJLÁT Jolán: 1943. 64 és 81–86.
