Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 5. szám - Bakonyi István: Péntek Imre: Csipetnyi ég

141

És vannak egyéb, „antológia-darabként” is fölfogható művek az új kötetben. Közéjük sorolhatjuk Az asztal megterül

című verset. Már a címben is gyanakodhatunk arra, hogy itt is számos jelentéssíkja lehet a szövegnek. Első négy sora:

„A távolság gerince némán összeroppan,

s szédítő ingerek tapossák a földet;

elhullt állatok roncsolt díszdobozban,

kulisszavárak tövében öldökölnek...”

A pusztulás képeit, a világ romlottságának jeleit találjuk itt, igen hatásos eszközökkel. Ám a nyolcsoros vers második fele a „mégis” jegyében születik meg. A pusztulással szemben (ugyanilyen arányban) a teremtés és az ünnep jeleivel:

„.... Az asztal hirtelen mégis megterül,

előkerül megannyi titkos étek,

ünnep ez, üld meg emberül,

nem hasonló végképp senkiéhez.”

A „mégis” kulcsszó itt, akár Adynál. Ráadásul szerkezetileg, a negatív és pozitív értékek arányait tekintve akár a költőelőd A Tisza-parton

című verse is eszükbe juthat.

És vannak a kötetben olyan művek is, amelyek teljesen más irányt mutatnak. Közülük igen izgalmas egy nagy vihart kavart szöveg Amerika – no

! címmel. Amikor megjelent a Magyar Naplóban 2015-ben, igencsak kiverte a biztosítékot a 444.hu szerzőjénél. A kétségkívül nyers, indulatos, Amerika-ellenesnek is fölfogható opus olvasója „az elmúlt 1000 év legrosszabb töltetű magyar versének” titulálta. Közben rendesen gyalázta a folyóiratot is, egyáltalán nem rejtve véka alá lesújtó véleményét. De miről van itt szó? Arról semmiképpen, hogy ez a mű az életpálya csúcsa lenne, de a fentieknél elnézőbben is közeledhetünk feléje. Inkább pamflet ez a szöveg egy olyan tárgyban, ami a megíráskor nemcsak a költőt, de sok embert foglalkoztatott. Az ellen lázad Péntek, amit az amerikaiak elkövettek az elmúlt évtizedekben. A „demokrácia exportjával”, az anarchia előidézésével, és sok egyébbel. Abba az országba nem vágyik a költő, ahol „Bush Gyuri” vagy „Jóbarát Andris” véleménye a döntő. Péntek Imre kétségtelenül nem válogat az eszközökben, miként pl. annak idején az avantgárd kiáltványok írói sem...

S hogy még teljesebb legyen a kép, itt az Amerika – yes

című vers is. Itt pedig egyrészt találkozunk a pozitív értékekkel, valamint a mindenütt jelen levő magyarok érdemeinek említésével is. Tudósokkal, művészekkel. Vagy éppen irodalmi vonatkozásokkal (Erdély Miklóstól Ginsbergig.) Persze itt sem marad el a csipkelődés, ám ezáltal lesz összetettebb a kép. Ám tegyük hozzá, hogy nem ez a fő iránya az új kötetnek. Összegzésként is fölfoghatjuk a legújabb termést, egy olyan költőről lévén szó, aki a Kilencek oszlopos tagjaként mindig a maga útját járta, és járja most is. A hajdan az avantgárd által igencsak megérintett költő színes, több irányú útját. S ez a sokszínűség jelent számos maradandó értéket, többek között a váratlan fordulatok, vagy éppen a klasszicitás együttes erejével. Megint másutt a szonett folyamatos jelenlétével.

Igen fontosak azok a gesztusok, amelyek szellemtársaival szemben nyilvánulnak meg. Szeretettel és bölcs szavakkal köszönti Kilencek-beli társát, Kovács Istvánt, a 70. születésnap alkalmából, persze sajátos modorban, így befejezvén: „... És mi, öreg barátai, kajánkodva figyeljük / a Kilencek egykori Benjáminját, / nem lesz-e még fehérebb (ártatlanabb) bemjózsefkedő szakálla / az önmagát beteljesítő születésnapi ünnepen.” (A hűséges alakvál

togató) S közben azon is elmerenghetünk, hogy már mindannyian a „hetvenesek” táborát erősítik, és már nincs is mindenki közülük ezen a Földön...