Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 5. szám - Cserjés Katalin: Kommentárok A szakács című hagyatéki szöveg újólag fellelt epizódjához (A szakács és a hét szál rózsa)
119 A várakozás, tétlen szemlélődés (egy hazai Oblomov, késztetések és feladat nélküli, felesleges ember), őrlő gondolkodás, tépelődés, megsüppedő passzivitás, majd hirtelen indíttatásból fakadó távozás, menekülésszerű elrohanás, helyváltoztatás az okok és miértek híján, végül a megkezdett dolog negálása: a Hajnóczy-hősök visszatérő létállapotai, s jelen töredékünket is jellemzik. Rohanva megérkezni, de menekülési kényszertől hajtva, szinte azonnal, hamis indokkal bár, de elfutni. Oszcilláló, kibírhatatlanul változékony, könnyebbedést nem hozó léthelyzetek. Érthetetlen, méltatlan, nem szeretett szerelmek, sivár, közhelyes párkapcsolatok, üres, szellem és lélek nélkül telő órák, „bajoskodás” két-három nővel, a boldogság, öröm, biztonság reménye nélkül, s hogy minek, mi végből: mindig homályban marad. Mindezt a kommunikáció szándékosan közhelyes fordulatai, paneljei kísérik. Ez a fajta létállapot köszön elő a Nórá ból, A szakácsból, a Perzsia elejéből, stb., valamint a Hét szál rózsa epizódjából is. Viszont ismétlődő az az elem, vallomás, min den bizonnyal valóságmag is, hogy Á., a feleség kiemelkedik a nők zaklatott sorozatából: biztonság és fedezék – ahogy jelen szövegünk is minősíti. Nem szerelem (az volt, ha volt, de elmúlt, Á. másmilyenné vált, s egy csütörtöki napon történt a „dolog” – ez az átváltozás pedig ugyancsak több szövegben kerül elő, miközben az idézőjelbe tett „dolog” is visszavisszatér pl. a hagyatéki írásokban is, lásd az Ott ül a cukrászdában kezdetű szöveget), de az elfogadó, ápolónővéri magatartás, óvó törődés megmarad. Miért kellenek hát a méltatlan Nórák, Ildikók és Máriák? Nem én kérdezem; a szövegek rideg érzelmi üressége, banális személyközi kommunikációja veti fel a kérdést. (Nórára, aztán Máriára gondolt és Á.-ra, a feleségére, mint aki nem képes egyébre, mint cigarettázni és nőkre gondolni!) A nők sorából ne hagyjuk ki a (mostoha)anya vissza-visszatérő jelenéseit nyugtalanító, kellemetlen, álságos, deficites helyzetekben, gondolatmenetekben. Az Idő, a meg-megálló, visszafelé haladó , csigalassúsággal vánszorgó Idő, a várakozás és tétlenség ideje. A hős pontossága, a nők mértéktelen késései. A szokások banalitása, lassúsága, szüntelen bekövetkezése ebben a tér nélküli időben és idő nélküli térben, ahol minden gesztus szertartás sá válhat, de nem vezet sehová: a búcsú késleltetett szertartásának hiábavaló szomorúsága. Miért köthetik le e lapok mégis az olvasót? A történet alig bontakozik, a cselekmény nem halad előre, szüntelen önértelmezésbe hajlik. Elvont okoskodás, marcangoló, semmis dilemmák válnak életbevágóan fontossá. Minduntalan a döntés elodázhatatlan fontossá ga hangsúlyozódik: a hős tisztázni akarja magában az épp zajló helyzetet, dilemmát. De miféle ügyekben? Szinte babonásan igyekszik rendezni dolgait az örök Hajnóczy-férfihős (lapszéli jegyzetei, naptári bejegyzései is ezt erősítik). Mindhiába.8 A férfi kérlelhetetlenül őszintének tűnik, holott nem az. Mondanánk, hogy egy nyugtalan, kiegyensúlyozatlan, helyét kereső, kóbor lélek, egy önarckép, de nem pszichológiai indíttatású történet ez, hősei nem emberek , múlt, feladat és jövő nélküli papírmasé alakok, betűkből rótt bábok, lidércek – „ólomkatonák”.9 És mégis: ott munkál a sorokban valami nehezen meghatá rozható feszültség, valami ígéret a fordulatra. A semmis állítások közül hirtelen kibukó 8 A naptárakról, jegyzetfüzetekről: amikor munkacsoportom megkapta Reményi József Tamástól a 9 doboznyi Hajnóczy-hagyatékot, első alkalommal kollégáimnak mutattam be az anyagot tanszékünkön. Ott volt Füzi László és Ilia Mihály is: Ő nyúlt bele az egyik felnyitott dobozba először. Találomra éppen egy jegyzettömböt emelt ki, s felcsapta, ugyancsak találomra. Hangosan olvasta az oldalon magányosan, de annál nagyobb, nyomtatott betűkkel hívó feliratot: REND! Rendet kell csinálni! Tanár Úr azt mondta, már ezért az elsőre feltalált magányos parancsért, önmegszólításért érdemes volt lehozni, s munkába venni a hagyatékot. 9 Vö. „...a kékből kell kiindulni...” Hajnóczy a Könyvtárban; benne: Ólomkatonák az intertextus természet rajzának szolgálatában. In: Álló csillagok . Egy gondolkodás (koncentrikus) körei. Lectum Kiadó, Szeged, 2017, 221–255.
