Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 5. szám - Orosz István: Emlékek apámról VII.
46 olyan, / ki sunyiságba bújva boldogan / úszhat a jólét langy habjaiban, / ügyelve gonddal társai szavára.” Az, hogy Sánta Ferencet a Sokan voltunk című elbeszélés alapján hívta, szinte nem is kér dés. Első írása volt, amelyet máris Móricz Hét krajcárj a mellett emlegettek. Természetesen ott van az esten apámnak dedikált kötetben, a Téli virágzás ban is. Az öreg ember és a fiatal viszont nincs a könyvben, talán nem volt még kész a nyomdába adásnál, persze ha kész, akkor sem kerülhetett volna bele. A hurok- és csomókészítés fortélyait ismertető párbeszéd során fokozatosan derül ki, az öreg a hóhérszakma részleteibe avatja be ifjú segédjét. Valahol úgy emlékezett apám, hogy a két meghívott közül Sánta volt a „keményebb”. Ha tényleg felolvasta Az öreg ember és a fiatal t, akkor magyarázni sem kell, miért. „Az irodalmi est végeztével szűkebb körben a Hírös étteremben folytatódott a beszélgetés” – olvasom egy „ellenforradalmi” eseményekről szóló tudósításban. Noha bizakodtak, s talán érezték a változások szelét, afelől azért nem lehetett kétségük, hogy „figyelve vannak”, nemcsak a színpadon, de a Hírös vendéglő sarokasztalánál is. A meghívott íróknak tudtommal sosem rótták föl a kecskeméti esetet, bár ’56 után mindkettejük életrajzában a „hallgatás időszaka” következett. Sántát nem ismertem, Csoórit is csak alig. Egyszer úgy volt, leülünk valahol beszélgetni, aztán beteg lett, nem jött el. Egy könyvét küldte maga helyett, egy esszékötetet. Benne egy rejtélyes dedikáció: „Orosz Istvánnak..., te jól tudod, miért.” A fenti összeállításban egyelőre csak a tárgyalás szocialista realizmussal kapcsolatos vallomásait gyűjtöttem ki. Akadtak persze mások, talán komolyabb vádpontok is, szóba fognak kerülni hamarosan, előbb azonban a vád tanúját illene bemutatni. Kancsár Sándorné született Gyetvai Margit 50 éves, mélykúti születésű kecskeméti lakos azt állította, hogy a vádlottat 1956. október 2-án, azon a bizonyos „szocreálos” irodalmi ankéton látta először. Vajon tényleg? Előttem a Bács-Kiskun Megyei Népújság 1953. április 26-i, vasárnapi száma. A negyedik oldal kövér betűs cikke így indul: „Gyönyörű ünnepre, az országgyűlés képviselőinek megválasztására készül hazánk szocializmust építő népe. Május 17-én a választási urnák elé vonulnak a magyar nép milliói s szavazatukat adják azokra, akik áldozatos munkájukkal, a szocializmus felépítéséért folytatott következetes harcukkal bizonyították be: méltók arra, hogy dolgozó társaikat képviseljék népköztársaságunk törvényhozásában.” Az írás fölött, mintegy a témához kapcsolódóan a keretes hír arról tudósít, hogy 28-án, kedden előadást és ankétot rendez a kecskeméti népfrontbizottság Mikszáth Kálmán regényéből, a ,,Két választás Magyarországon”-ból. Előadó: Orosz László tanár. A következő mondat az ugyanazon a helyszínen, a szakszervezetek megyei kultúrotthonában rendezendő ismerkedési estről ad hírt, melyen Kecskemét választópolgárai találkoznak képviselőjelöltjeikkel. Nem állítom, hogy a képviselőjelöltek biztosan meghallgatták a Két választásról szóló előadást, azt sem, hogy az előadó ott maradt a képviselőjelöltek bemutatkozásán, legföljebb azt, hogy ha máskor nem, akkor és ott akár találkozhattak is volna. Kancsárné ugyanis nem akárki volt, Bács-Kiskun megye parlamenti képviselője, a megye országgyűlési képviselőcsoportjának elnökhelyettese a Rákosi-, majd a Kádár-rendszer színeiben tíz éven keresztül folyamatosan. Meglepően sok képet találok róla, hisz az MTI fotósai mint kuriózumot követték a parasztkendős, népi lajbiban és bő szoknyában pózoló honanyát a neogótikus falak között. Két választás Magyarországon. Akinek nem mondott semmit Mikszáth neve, a címről annak is eszébe juthattak az előző választások, a köztudatba „kékcédulásként” bevonult 1947-es, amelyen a csalások ellenére még érvényesült a politikai polarizálódás, s a ’49-es – Kancsárné akkor került először be –, amellyel megkezdődhetett a sztálini típusú 95
