Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Soproni András: Egy orosz ballada (Alekszandr Szergejevics Puskin: Ének Oleg fejedelemről)
115 Oleg utóda – egyes források szerint – a fia, Igor nagyfejedelem lett (bár a fiúági örökösödés valószínűleg jóval később vált törvénnyé). Más források azonban Igort az ős-ős és dinasztiaalapító Rjurik fiának tartják, és eszerint Olegnek csupán nevelt gyermeke volt. Ez az Igor lett Muszorgszkij Igor fejedelem (és nem herceg!) című operájának főhőse. A legendák egyik változata szerint Igornak amolyan társuralkodója volt a felesége, Olga fejedelemasszony (valójában több felesége lehetett, és Olga talán a legkedvesebb volt – ha létezett egyáltalán). A Puskin-költeményben említett reáliák közül ki kell emelnünk még a kereszténység előtti óorosz panteon – Zeuszra/Jupiterre, és némiképp Arészre/Marsra emlékeztető – villámhajigáló, katonaságot pártfogoló főistenségét, Perunt, akinek kedvenc fája (és Puskiné is!) a tölgy. A versben említett „sötét vadon”, ahonnét Perun papja előlép, alighanem szintén tölgyerdő lehetett. Érdemes megjegyezni, hogy a pap szó nem szerepel az oroszban, a vers szerint az illető кудесник – varázsló, mágus, jós, aki покорный Перуну одному – Perun híve, szolgája, alávetettje egyedül. Itt utalnék vissza Oleg jelzőjére: ha egyszer ettől a – remeteszerű – mágustól kér eligazítást a jövőjét illetően, akkor a вещий nem lehet jós , hanem csakis bölcs. A költemény tehát amolyan óorosz mondafeldolgozás, teljesen a korabeli európai romantika szellemében, de mondandója – sok hasonlóval ellentétben – nem (vagy nem csak) az ősök hősiességének megéneklése, sokkal inkább a megjósolt és elkerülhetetlen végzet motívumának óorosz jelmezbe öltöztetése. A motívum, mely már Oidipusz történetébe is évezredes múlt nyomán került be, különösen dúsan virágzott a fatalista beállítottságú Kelet irodalmában, így az Ezeregy éjszaka históriáiban. Van azonban itt még egy fontos motívum, és Puskin talán éppen ennek kedvéért írta meg az egész költeményt. Amikor Oleg az igaz jóslat díjául a legszebb lovát ajánlja, a jós felháborodottan válaszol: „Nem féli a jós a hatalmas urat, S nem kell neki fényes ajándék. Igaz szava mind, és a nyelve szabad, És ihleti isteni szándék.” Itt a szellem embere, a vátesz – és Puskin fogalomvilágában a költő! – utasítja vissza a harcos fejedelem adományát, igaza – isteni ihlete – biztos tudatában. És a történet őt igazolja. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a Perun-pap távoli rokona a walesi bárdoknak. A vers műfaja ballada – jellegzetes korabali műfaj –, így közeli rokona az Arany-balladáknak is. Azzal a jelentős különbséggel, hogy Arany gondolatvilága nem annyira a fátum, mint inkább a vétek és a belső bűnhődés, a lelkifurdalás eszméje körül forog. A vers nyelvezete a témának megfelelően ünnepélyes, enyhén archaizáló, természetesen a 19. század eleje nyelvéhez képest. Az oroszban ezt az teszi viszonylag könnyűvé, hogy az orosz pravoszláv/ortodox egyház által használt nyelv megőrzött egy évszázadokkal korábbi nyelvállapotot, ami így Puskin korában még jól érthető volt. Az egyház üldözése és a „természetes elvilágosiasodás” következtében ez ma már nem így van.
