Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Mórocz Gábor: Rendszerkritika? Rendszerapológia? (Szempontok Németh László Utazás című drámájának értelmezéséhez – a mű korabeli recepciójának fényében)
78 ológiájának ellenszólamaiként jellemzett. A Cs. Szabóhoz hasonlóan Angliában élő Szabó Zoltán Németh leleményes műfajválasztásának tulajdonította, hogy a szöveg azoknak a gondolatait is képes „kihangosítani”, akik – legalábbis érzületi szinten – szembenállnak a hatalom által előírt diskurzussal: „Amit a műfaj [a komédia – M. G.] megtűr, s a helyzet megenged, az ebbe a vígjátékba belekerült. A személyes sérelem szelepjén vígan fütyülnek az olyan szavak is, amelyeknek a színpadon eddig, így nem volt polgárjoguk »ÁVO«-tól »csengőfrász«-ig. Az az akasztófahumor is színpadra jut itt, amit eddig csak viccekből hallottunk ki. Az »Utazás«-sal a jus murmurandi szószéket kapott maga alá, ezen nyelven, néha úgy, mint egy halaskofa, s a felvonásaiból a valóság sípjai szólnak, ha egy kissé össze-vissza is.”6 (Igaz, Szabó írásának végkövetkeztetése mégis az, hogy – a gondolatszabadság eszméjének csak részleges engedményeket tevő diktatórikus rendszer természetéből fakadóan – „a mű a használniakarás írói szándéka és az igazság teljes feltárásának lehetetlensége közé szorul.”7 ) A hazai bírálók közül – hozzátehetnénk: magától értetődően – senki sem tette nyíltan szóvá az Utazás kifejezetten rendszerkritikus tendenciáit. Akadtak azonban olyan értelmezők, akik felemlegették, hogy a kommunista hitvallású szereplők egy része nem pozitív kontextusban jelenik meg a műben. Többen nehezteltek az íróra azért, hogy jövőorientált, tettre kész pártembereket nem egy esetben elmaradott gondolkodású, önmagukat túlélt „reakciós” figurák pandantjaiként ábrázol. Dersi Tamás – aki Szabó Zoltán szellemes „kritikajátékában” is emlékezetes szerephez jutott – árnyalt kifejezésmóddal adott hangot aggályainak, de azt félreérthetetlenné tette, hogy ideológiai szempontból elhibázottnak tartja a dráma cselekményének alakulását a harmadik és a negyedik felvonásban: „Forgács módszerei, igaz, nem rokonszenvesek, de az újságírók tapintatlansága, az utazás [a főhős szovjetunióbeli útjáról van szó – M. G.] »pozitív visszhangját« kisürgető türelmetlenség nem állítható be a reakciós barátok és ismerősök maradisá gának ellenpontjaként. Karádinak valójában ezekkel az emberekkel, nem pedig a pártmunkásokkal kellene tovább vitatkoznia.”8 [Kiemelés az eredetiben: M. G.] Dersire – e sorok tanúsága szerint – még 1962-ben is inspirálóan hatott az ötvenes évek Révai József nevével fémjelzett irodalompolitikai gyakorlata. Az általa elképzelt – a megvalósultnál eszmeileg tisztább – mű „védelmében” radikálisan átíratta volna Németh Lászlóval az Utazás második felét, mert úgy látta, hogy az abban szereplő jelenetsor eredeti formájában nem felel meg az esztétikai kategória rangjára szert tevő „pártosság” követelményrendszerének. Pamlényi Ervin egyik fő kifogása a mű szerzőjével szemben az volt, hogy kommunista alakjait „kívülről látja, és ezért is kissé sematikusan ábrázolja.”9 Majd Mikes International, 2005 (eredeti megjelenés: München, NSZK [Amszterdam, Hollandia], Hollandiai Mikes Kelemen Kör, 1965), http://www.federatio.org/mi_bibl/HMKK_1965.pdf , 79. (2021. 02. 15.) 6 Szabó Zoltán: Utas és külvilág , i. m., 315. 7 Uo. , 320. 8 Dersi Tamás: Az utazás . Németh László vígjátéka a Katona József Színházban, Esti Hírlap, 1962. május 17., 2. 9 Pamlényi Ervin: Az utazás. Németh László vígjátéka, Magyar Nemzet, 1962. május 16., 4.
