Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Kabdebó Lóránt: Jelenetek egy regény befogadásáról (Németh László: Emberi színjáték)
6 * * * A Napkelet című folyóirat 1929. évfolyamában jelent meg Németh László első, nagylélegzetű, két kötetbe foglalt regénye, az Emberi színjáték . Egy új generáció nagyra hivatott tagja nézett szét a világban, kezdett tájékozódni, vette számba az irodalmi és történelmi hagyományt, keresve célt és magatartást a húszas évek kusza útvesztőjében. Mi volt a válasz erre a próbálkozásra? „Nincs magyar kiadó és nincs magyar folyóirat a Napkelet en kívül, amely az Emberi színjáték ot vállalta volna” – Ezzel zárja regénye folyóiratközlését a szerző. Nem kavart vihart, nem váltott ki hangos ellentmondásokat, de lelkes ünneplést sem. „Tetszhalálba” süllyedt, ahogy írója is látta. Könyvalakban nagy regények sora után, a második világháború vége felé jelent volna meg a Franklin-féle életműsorozat 1944-es évszámmal jelzett kétkötetes kiadása, könyvnapi kiadványként, mégha jobbára az olvasók kezébe csak az 50-es évek végén, antikváriumi forgalmon keresztül juthatott az ostromot átvészelt, néhány krúdában megmaradt, utóbb bekötött, új kemény borítással és külön fedlappal ellátott, a kiadó pusztulására fizikai voltában is emlékeztető füstszagú példány. Ezek egyike került fiatal diplomás koromban tulajdonomba, azóta a regény utóélete összefonódott élettörténetemmel. Ekkorra látszólag már korhoz kötött érdekessége irodalomtörténetivé merevedett – egy baljóslatú évtized, világháború, európai forradalmak és ellenforradalmak lelepleződésének, a hitvesztéseknek és újrarendeződéseknek, de az útkereséseknek és egy nagy író motívumaiban minduntalan vissza-visszatérő pályakezdésének dokumentumaként. Ismét bukott forradalom után, újra visszarendeződés korában – számomra mégis az útkeresés példájává vált. Nem is egyszer! Életre kelt bennem, de adaptációját minduntalan a regénnyel ellenséges légkörű ideológia viszonyai között kellett sokáig elgondolnom. Egy monográfiakészítő, kritikus és szerkesztő ifjú életre szóló meghatározó példázatává vált úgy, hogy egy nemzedékeket nevelő, iskolateremtő gondolkodó és író személyiség e regény „rejtekútjain” át sugározta számomra az életreményre gyulladás biztatását, hivatásalakító erejét. * * * A főhős Boda Zoltánnal párhuzamosan fut az ikerbolygók, a két barát, Behr Alfréd és Horváth Laci pályája: „Míg a három fiúban így nyúlt és levelesedett a jövő Magyarország három ága: az öreg kert is sűrű lombba és gazdag gyümölcsbe legénykedte visszatért nedveit.” A regény gondolati csontvázát ennek a baráti hármasnak a meg-megújuló vitái adják. Ezek ismétlődnek meg szünidőkben, kirándulásokon, szerkesztőségben, egy elmegyógyintézet orvosi szobájában, társasági estélyen, majd egy faluvégi szőlőhegyen, a száműzetés körülményei között. Ezek között a jelenetekben alakulnak ki a főhős, Boda Zoltán „tanításának” motívumai. Körülötte pedig kirajzolódnak az eljövendő évszázad szellemi lövészárkai. Magam sohasem dokumentumként, „első próbálkozásként” kezeltem, hanem egy európai értelmiségi alapvető számvetéseként. Olyan regényként, amely egyszerre lehetett egy személyiség nevelődésének, szabadságharcának végigkísérése és ugyanakkor ennek a személyiségnek a környezetébe való visszaérkezés adaptációs kísérlete. „Haszno síthatóságának” kanti értelemben felfogott mértéke. Németh László min-
