Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 1. szám - Aczél Géza: (szino)líra (versciklus)
33 nemzedékem még a nejlon rabja hisz vasalatlan fehér ingükben a korszak mozijában tucatjával csapkodták elnyűtt fejüket toalettekben a sztárok majd kamasz korszakunkban a lányok színes lába köze is olykor kiviláglott és neves sportolóink kazalban hozták siker esetén a harisnyákat az itthoni jó csajoknak az első olasz orkánokba pedig ácsingózó szemünk beleroppant aszerint mérve lassan a világot menő az aki leghamarabb az új anyagra váltott később már hiába lógott az én szekrényemben is vagy húsz hónapok alatt elsárgult ingutánzat a szervetlen csoda régen populárisra váltott műanyag zacskók szatyrok poharak s még ki tudja mik lepték el a glóbuszt s egyre erősödik a sikoly mert e technikai blöff nem pótolható az okosabbja már tudja valahol aszfalt már nem érzem a karácsony puha illatát épül le bennem folyama tosan több mint fél évszázada először a védett családi melegségben reszketve angyalkát várt a kis ostoba s bár a vak hívőkbe táplált reménykedésig sohasem ért oda a kályhameleg s a kis család még kitolta lelkéből mind a későbbi hiányt s a fogalmat ugyan még nem ismerte utószor egész lényében gazdagnak vélte önmagát majd lassan foszlásnak indult az ámulat az apró tárgyakra kezdett rátelepedni a gond hiába igyekeztem a jézuskát se találtam sehol amely csalódás végleg letörte bennem a vallásos várakozás zsenge hajtásait minden csúszott át egy vásári szeretetbe s noha voltunk még olykor őszinte pillanatoktól meglepve valahogy a részletekből mindig kibújt a hétköznapok monoton irama jutalomjátékként talán gyermekek fénylő szemeitől szállt le a hosszú út pora fényesítve a kitalált ünnepet aztán csak a lelkiismeret-furdalás hogy vétkezel vak csatádban szánalmassá válva miként a romantikus forradalmár aki zsigeri felismerésektől hajtva nyúlna le az otromba utcakőért de csak a szennyezett szürke aszfalt bandzsít reá vissza eltaszítóan és reménytelenül
