Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Szántai Márk: Falureprezentáció Oravecz Imre prózájában
70 A fénykép itt tehát valóban célt tévesztett , amennyiben Magyarországon korábban soha sem járt szemlélője az ünnepi viseletet, vagy éppen az egykorvolt viszonyokat ábrázoló fotót a mindenkori jelen autentikus referenseként értelmezte. A fénykép mint vonatkoztatási pont néhány oldallal később is fontos szerepet kap a regényben: a recski vásár és a falusi utcák látványa egy másik, saját maga által csak képről ismert, korábbi évszázadhoz kapcsolódó látványhoz irányítja a szemlélőt.10 A narráció arra is figyelmeztet azonban, hogy nemcsak a fénykép, hanem a verbális emlékezet is lehet téves orientációs pont: az apa emlékeiben szép és bőséges termés az örökség felmérésének jelenetében relativizálódik, amelyet Steve és Ferenc párbeszéde világít meg leginkább. „– Apám mindig mondogatta, hogy itt termett a legszebb búzájuk. [...] – Hát, én nem így tudom, de elmegy, ha rendesen ganajozza az ember.”11 A külső szemlélő által látott viszonyok egyszerre mutatnak rá a hazai környezet korszerűtlenségére, elidegenítő voltára: az itteni tapasztalat sem a korábbi évtizedek hagyományával, sem a kívülről jövő által ismert valóságvonatkozásokkal nem hozható kapcsolatba. Arra, hogy fénykép és valóság problematikája az Oravecz-próza egyik visszatérő, valamint az ország- és falutapasztalat szempontjából is kitüntetett helyen szereplő kérdése, jó példát szolgáltat a Kaliforniai fürj egyik szöveghelye is. A kötet végén felmerülő, majd csakhamar elvetett hazatérés kérdésével kapcsolatban a már Santa Paulában született Ilon az általa hozzáférhető információkra – és nem meglepő módon ismét fényképekre – hivatkozva utasítja el a Magyarországra költözés lehetőségét: „[D]e ne kívánják tőle, hogy velük tartson, hogy feláldozza magát, hogy egy olyan országban éljen, ahol – igen, utánanézett – nincsen rendes demokrácia, ahol csak fejletlenség van meg szegénység, ahol olyan ijesztő feketében járnak az öregasszonyok, hogy ő még álmában is félne tőlük, pedig csak a fényképeken látta.”12 (kiemelés tőlem – Sz. M.) Ez a nem megismerhető, ellentmondásokkal terhelt közeg végső soron az alávetett falu képében kulminál: a Horthy-korszak vidéki Magyarországának autoriter berendezkedését, majd a szocializmus időszakát meg- és átélő település külső hatalmi kényszer és nyomás alatt áll, hagyományaitól jórészt megfosztottan, kiüresítve a tér lehetséges (hagyományos) jelentéseit. A falu ennek értelmében a harmadik kötet szövegterében már elsősorban a bürokrácia, a hatalmi visszaélések helyszíne. Ezzel kapcsolatban érdemes utalni a lekezelő hivatalos hangnem szövegbeli színrevitelére (különösen a péterkei és a terpesi hivatali jelenetekben), vagy éppen arra az egri könyvesbolt-látogatásra, amelyben a mindenkori hatalom túlkapásaira hívja fel Steve figyelmét a Kanadát megjárt Holló Imre: „Nem lesz könnyű. Ebben az országban, ahol lenézik a parasztembert, és ott tesznek neki keresztbe, ahol tudnak.” Majd kicsit később így folytatja: „De ettől függetlenül is az a véleményem, hogy ha nekem ilyen jó szakmám lenne [ti. autószerelő – Sz. M.], én nem túrnám a földet, még Amerikában sem, nemhogy itt. Mezőgazdaság! Ósdi dolog a huszadik században. A gépeké a jövő.”13 A néhány oldalas párbeszéd leginkább azért izgalmas, mert a kelet-közép-európai viszonyok sajátos, tekintélyelvű, korábbi századokból örökölt és különböző hatalmi formációkon átívelő beidegződéseit regisztráló hang egyidejűleg a földművelés végét, korszerűtlen jellegét is hangsúlyozza. Az sem lehet mellékes, hogy ez a kritikus hang egy 10 Oravecz, Ókontri , i. m., 129. 11 Oravecz, Ókontri , i. m., 137–138. 12 Oravecz Imre, Kaliforniai fürj , Magvető, Bp., 2017, 592. 13 Oravecz Imre, Ókontri , i. m., 153.
