Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Vári Attila: Harmatpont-ember
11 villóznak a gömb belsejében. Ha olyan szögből érkezik a fény, akkor a kristály felső kupoláján, mint egy homorú tükörben, néha a sokszorozott tárgyak torzulatát látod, s nem is olyan ritkán, örökre elveszett boldogabb életed emlékképei is áttűnnek ezen a lidérces látomáson. Bevillannak anyád ajándékai, a bekeretezett fényképek, színpadi és filmszerepeid emlékei. És a két nagyobb amerikai filmszereped képei is. Matrózgalléros érettségiző fénykép kislányodról, akit lényegében nem is ismersz. A színház és a film, a próbák, rádió- és tévéfelvételek mókuskerekében éltél. Film és színház, színház és film, s nyáron a szabadtéri előadások, a várszínházak, s a rád váró tekercsek sokasága a szinkronstúdiókban. A menedzseriroda, aki a szerződéseidet kötötte, úgy egyeztetett rólad stúdiókkal, színházakkal, hogy szabad perceid sem maradtak. Az iroda, akik nem fizették utánad a társadalombiztosítást, nyomorúságos nyugdíjad okozói, lakóautót béreltek számodra, hogy az éjszakai forgatások után haza se kelljen menned. A színház parkolójában aludtál, szinte hetek teltek el úgy, hogy nem jártál otthon. Akartál volna, de nem tudtál menni. Megvetted kölcsönök nélkül a villát, ahol nem is laktatok soha. Maradtatok a feleséged örökségéből vásárolt belvárosi lakásban, mert arra sem tudtál időt szakítani, hogy megbeszéljétek az új lakás berendezését, s döntsetek a költözés időpontjáról. Most, évek múltán úgy érzed, hogy lehetetlen apaszerepet örököltél. Nem tudtad, hogyan kell apának lenni. Neked sincsenek apás-fiús emlékeid. A te apád a vasúti forgalomirányítási központban dolgozott, tizenkettő huszonnégyeztek, ami azt jelentette, hogy reggel nyolctól este nyolcig az irodában volt, aztán otthon éppen csak vacsorázott, s olvasott néhány oldalt elalvás előtt. Többnyire anyád vette ki a kezéből a szamárfülesre szétaludt könyvet. Másnap este nyolcra ment, előtte végigaludta a délutánt, s a reggeli váltás után, ahogy hazaért, már bújt is az ágyba, s végigaludta az egész délelőttöt. És ez így ment csecsemőkorodtól a nyugdíjazásáig, néhány évvel korábban, első műtéted idején hagyta abba a munkát. Csak egy évben vehette ki úgy a szabadságát, hogy veled lehetett volna néhány hétig, de akkor te ifjúsági korcsoportos kézilabdás létedre éppen a felnőtt válogatottba kerültél, s edzőtáborban voltál. Két kifordított tenyered közé veszed a hihetetlenül súlyos varázsgömböt, mint ahogy valaha a labdát szoktad lepasszolni. Magasba emeled, s pillantásoddal észlelsz valami szokatlant, valamit, amit eddig észre sem vettél. A varázsgömb miatt fedezed fel, hogy anyád újabb darabbal bővítette illusztrált életrajzodat, bekereteztette a régi-régi sportújságnak azt a fekete-fehér számát is, amelynek első oldalát szinte teljesen kitöltötte válogatott mezes fényképed, s a lapban rólad közölt írás nagybetűs beharangozása: A NEMZETI VÁLOGATOTT LEGFIATALABB REMÉNYSÉGE. Leengeded a gömböt, s abban a pillanatban fölkapcsolják az utcai világítást. Talán emiatt, a szinte végtelen irányból történő tükrözés miatt láttál belső szikrázást ebben a vásári gömbben az ócskapiac mellett, akkor, amikor a szaharai forróság miatt elhúzott függöny nyílásán bepillanthattál a jósnő barlangszerű sátrába, hogy aztán kézzel-lábbal, de inkább a tenyeredbe rajzolt jelekkel megalkudjál rá.
