Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 2. szám - Lengyel András: Érintkezés és áramlás (Network-elemzés II.)
57 rendszeressége és gyakorisága révén, „erős” információtartalma lehet. Ez utóbbi a két véglet (erős illetve gyönge kötés) közt mint „egydimenziós” – verbális – kötés írható le. Ez a „váz” a maga szikár adatszerűségében, mondhatnánk fenomenológiai tisztaságában, szociológiailag erős és jól értelmezhető jelzés. Ez a váz azonban csakugyan váz, nem helyettesítheti a „tartalmi” elemzést. Az ilyen váz körül ugyanis kirajzolódik legalább három jól elkülöníthető, leírható és értelmezhető dimenzió, amely a két network-pozíció közötti közvetítés három rétegét mutatja meg. Ez a három réteg a következő: (1) Az érintkezés érzületi/mentális dimenziója; (2) az érintkezés elsődleges kommunikatív tartalma, és (3) az érintkezés közvetítette szimbolikus reprezentációk sorozata. (1) Az első réteg az érzületi/mentális dimenzió evidens összefüggésnek látszik: akinek könyvet ajánlok, vagy akitől dedikációt kapok, azzal „jóban vagyok”. Ez, felületes megközelítésben, csakugyan így is van. Ellenségeinknek ritkán ajánlunk könyvet (bár ilyen is előfordul, József Attila például megtette ezt Pintér Jenővel és Németh Lászlóval is!); az ajánlás általában az összetartozás megerősítő gesztusa. Azoknak szól, akiket tisztelünk vagy/ és szeretünk. Ennek a magatartásnak azonban önmagában is több rétege van: a) a baráti érzelmek kifejezése és megerősítése; b) az elvi összetartozás kifejezése; c) a másiknak mintaként való elismerése; d) a szövetségkeresés, stb. Általában az együvé tartozás szimbolikus, ám egyben mégis gyakorlatias gesztusa, vagy a már létező csoporthoz tartozás kifejezése és megerősítése, vagy egy ilyen potenciális csoport építésének gesztusa. De mindenképpen affirmatív, kapcsolaterősítő gesztus. Célszerű azonban elkülöníteni e folyamatok eltérő szociológiai tartalmát (például barátság, fegyverbarátság, azaz szövetség) vagy a csoporton belüli hierarchiába való betagolódás igényét. Utóbbi különösen fontos, mert egy szociometriai viszonyt képez le. (Amikor, Kosztolányi javaslatára József Attila „hódolattal” ajánlotta egyik versét Babitsnak, akkor ez a feszültséggel teli, de szociológiailag is jól értelmezhető viszony fejeződött ki a fiatalabbik költő kényszerű gesztusában.) Az ajánlás az irodalmi hierarchia elismerését, a dominancia elfogadását is jelezheti. (A fordítottja ritkább, de előfordul: a „mester”, mintegy befogadja a követőt, például a tanítványt.) Mindez az informális csoportképződés mentális kísérőjelensége és egyben eszköze is. Mondhatnánk, csoportszociológia – ajánlásokban elbeszélve. (2) Az elsődleges kommunikáció verbális tartalmai. Elvileg és látszólag ez a hozadék parttalan. A kommunikátum két network-pozíció között, vélhetnénk, bármi lehet. Ez azonban illuzórikus föltevés. A tartalomszolgáltatást a két network-pozíció viszonya eleve behatárolja. Egy-egy pozíción belül a világ percepciója mindig meghatározott módon és tartalommal történik, és csak e percepciók eredményeit lehet közvetíteni a másikhoz. Ez mindenkor csoport- és státuszspecifikus ismereteket jelent. Az egyén személyes kvalitása ugyan gazdagítja és finomítja a csoportra jellemző közös tudást, de a csoporthoz tartozás ereje limitálja a közös tudás egyéni karakterét. Az érdekes itt éppen a közös tapasztalat – s a közös tudástól való egyéni eltérés távolsága. S természetesen a másik network-pozíció karaktere is behatárolja a lehetséges kommunikátumot. A mindenkori címzett vélelmezett (kikövetkeztetett) elváráshorizontja behatárolja a neki szóló üzenet lehetséges „tartalmait”. Vannak közösen preferált témák és tartalmak, s vannak közösen ignorált témák is. Mindkét pozícióban tudjuk, kit és miért kell dicsérni, s kit és miért illik szidni. Az e közös preferenciáktól való alkalmi érdemi eltérésnek mindig külön jelentése és szerepe van. S mindig vannak domináns beszédtárgyak is – ezek szerepe a viszony megerősítése, ápolása. E tartalmak rekonstruálásának lehetnek közvetlen forrásai (például a levelek), s lehetnek közvetett, másodlagos forrásai (például mások egyidejű vonatkozó híradásai, másodlagos lejegyzésekben, stb.). A lényeg ezeknek a forrásoknak a speciális „faggatása”, idevágó hozadékuk fölismerése. Mértékkel az utólagos, retrospektív források információi
