Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 2. szám - Orosz István: Emlékek apámról IV.
43 Gyapayék a Bölcsészhallgatók Egyesületében előadássorozatot indítottak Magyar sorskérdések a népi írók tükrében címmel, ennek a sorozatnak harmadik előadása volt (Szabó Dezső és Móricz után) az enyém Németh Lászlóról, 1946 áprilisában. Óriási szó volt, hogy az ember harmadéves korában, a nagy előadóban beszélhet Németh Lászlóról. Egy-két kisebb fenntartást ugyan beleóvatoskodva lényegében lelkesen kiálltam az üldözöttnek számító Németh László mellett. A hivatalosan felkért hozzászóló, Bornyi Sanyi csak szőrmentén bírált („kefélt”, mint Kazinczyék mondták), a vitavezető Király Pista azonban elég élesen, olyasmiket mondva, hogy a népi demokrácia még Szabó Dezsőt is inkább elfogadhatja, mint Németh Lászlót. (Azért kártékonyabb, mert Szabó már meghalt, ellenben Németh még mindig él!) Főként a Gyász-szal érvelve (s kifogásolva, hogy én nem is említettem) bizonygatta Németh László életidegenségét, gyávaságát. Sokan hozzászóltak, főként Németh Lászlót védve, többek közt hajdani kecskeméti osztálytársam, a joghallgató Bárány Laci. Azt ígérték, hogy az előadásomat közlik a Valóság című folyóiratban, de helyette Király kiszélesített vita-összefoglalója jelent meg. Megkeresem a Valóság ot, az októberi számában találok rá a Király-írásra. A kemény, kritikus mondatok nem csak Németh Lászlót ítélik el, de „a mellette hitettevő értelmiségiek” is megkapják a magukét. (Orosz László 1946-ban elhangzott előadását végül 2001-ben Igény az új európaiság iránt címmel a Forrás folyóirat közölte.) Királlyal nem vesztünk össze, csak megegyeztünk, hogy különbözik a véleményünk – fejez te be a történetet apám. A Kádár–Aczél korszak befolyásos kultúr-gurujává emelkedő Király István későbbi kutatási területe Ady Endre költészete lett, s mivel egy időben – az Ady bibliográfia összeállítása idején – apám is Adyval foglalkozott, szakmai kapcsolatban maradtak, vagy inkább kerültek egymással. Dedikált könyveit megküldte apámnak, alighanem ő is neki, de aztán a Király-árnyékból – vagy nevezzem fénynek – rám is vetült egy nyaláb. Jó barátom volt az ELTE-n, a „Király tanszéken” dolgozó színikritikus, irodalomtörténész, Tarján Tamás (focimeccseken lógtunk együtt, s az sem nehezítette a barátságot, hogy ő a Fradinak szurkolt, én meg a Honvédnak), akit professzora halála után Király lányai azzal bíztak meg, legyen a fiatal irodalomtudósok jutalmazására alapított Király István-díj kurátora. Tamás pedig, talán azért is, hogy a könyvei címlapjára választott grafikáimért cserébe valami pénz üthesse a markom, azt találta ki, hogy minden évben az én rézkarcom legyen ez a díj. (Hogy Király Istvánon a politikai előélet foltja megmaradt, az jelzi, hogy nem mindegyik jelölt volt hajlandó elfogadni a díjat, holott a rézkarc mellé boríték is járt.) 1946 tavaszán egy ideig alelnök, sőt ügyvezető (elnökhelyettes) is voltam. Ekkor jártam néhányszor a Györffy Kollégiumban, örömmel találkozva a beregszászi Kampó Matyuval, Balyó Máriával. (Kampó Matyu ekkor épp az igazgató, Kardos László felesége volt.) Ott voltam akkor is, amikor Károlyi Mihály és felesége meglátogatta őket. Az 1946-ban összeálló NÉKOSZ mozgalom (Népi Kollégiumok Országos Szövetsége) a negyvenes évek elején induló népi kollégiumokra épült. A néprajzkutató Györffy Istvánról elnevezett Györffy Kollégium az első volt a sorban. Apám, talán mint a Collegium diák önkormányzatának alelnöke (azt gondolom, ezt jelenthette az imént olvasott titulus) alighanem a két intézmény közti kapcsolat felvételének címén látogatta meg a Vorosilov úti villát (a későbbi Népstadion, majd Stefánia utat hívták így), és az ismerős kárpátaljai lányoknak azért is örülhetett, mert segítségükkel a küldetés hivatalos részéről elterelődhetett a figyelem. A népfőiskolai és a népi kollégiumi mozgalmat a népi írók, falukutatók hozták létre és pártolták (Németh László még a házát is fölajánlotta), vagyis lelkesítő feladatként is gondolhatott a györffysekkel való kapcsolatra apám, ugyanakkor a politika már kezdte kijátszani egymás ellen a kollégiumokat, az elitista Eötvössel épp a balos Győrffyt állítva szembe. Fura fintora a történelemnek, hogy végül mindkettőt ledarálták, ráadásul a Györffyt valamivel előbb.
