Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 2. szám - Orosz István: Emlékek apámról IV.
40 eltakarítás, illetve romeltakarítás, a szüneteiben tanulás. A Collegium cserepezésén dolgoztunk, élünkön Kereszturyval. Körülbelül a tagság fele gyűlt össze addigra, de talán még annyian sem. Arra emlékszem, hogy miközben a romokat takarítottuk, Keresztury Thomas Mann Varázshegy című regényéről beszélt. Akkor határoztam el, hogy elolvasom. Romból volt bőven. Az épület a diákok távozása után az ostromra felkészülő német katonaság egyik központja lett, s ezért is rommá lőtték. Hogy mennyire, azt egy másik emlékezésből, az új igazgatóéból, a cserepező Keresztury Dezsőéből másolom ide: „... az épület homlokzati részének bal fele s mögötte a tornaterem leomlott; a jobb szárnyról, ha esett, csak ernyővel lehetett átmenni az ebédlőbe; a nagyteremnek s a fölötte lehelyezkedő társalgónak – az ifjúsági fórumnak – egyik oldala hiányzott, berendezésük agyonsérülve; a tető cafatokban lógott az épületszárnyak fölött is; szét voltak szaggatva a víz-, gáz- és villanyvezetékek, erősen megtépázva, földúlva a berendezés: ágyak asztalok; csak nyomokban léteztek az ablaküvegek.” Megtalálom a Varázshegy et, 1944-es, ütött-kopott kiadás, ráadásul csak a második kötet van meg, a negyedik fejezettel kezdődik. „Mi az idő? Titok – lényegnélküli és mindenható titok...” A vizsgák júliusban kerültek sorra. Szaktárgyaimon kívül görögből és németből is vizsgáznom kellett (görögből érettségipótló, mivel a latin szakosoknak ez kötelező volt), a magyar nyelvi vizsga keretében finnből is. Ezek a nyelvi vizsgák izgattak leginkább. A német igen egyszerű volt: Thienemann elolvastatta velem egy lexikonból a Trója címszót, s röviden össze kellett foglalnom, mit olvastam – magyarul. A görög vizsgán átsegített Szemerényi Oszvald. Jót adott azzal, hogy majd két év múlva a szakvizsgán kifaggat. (Nem kerülhettem hozzá, addigra már disszidált.) Finnül Pais Dezső is gyengén tudott. Elfogadta, hogy az előírt szövegnek csak a felét fordítottam le, majd a többit a szakvizsgára, mondta. Erről megfeledkeztünk. Magyar nyelvi, nyelvtörténeti kérdéseinek egy részére jól feleltem, más részüknél helyeseltem, s bizonyára értelmes arcot vágtam... A vizsgák összefoglalójából is kitűnik, amit az Ahol a maximum volt a minimum című interjúkötetben többen is megerősítettek, a háború utáni első megméretés kivételesen kíméletes volt. A tanárok nagy jóindulattal vizsgáztattak, örültek, hogy egyáltalán visszakapták a diákjaikat. Július közepén némi diadalérzettel indultam haza, stráfkocsin, a műegyetem első évét akkor befejező Antal Jancsi társaságában. Jancsi lábát, amelyet oldalt lógatott le a stráfkocsiról, Soroksáron fölhorzsolta egy közel jött orosz teherautó, orvossal kellett bekötöztetni. Szívesek, segítőkészek voltak akkoriban az emberek. (Csépáig másfél napig tartott az út, Örkényben megszálltunk.) Kalandosak voltak későbbi útjaink is, 1945 karácsonya előtt teherautóval utaztunk Szolnok felé (ott már helyreállították a hidat), de az oroszok nem engedték az autót továbbmenni, mert állítólag akadályozta őket az előzésben. Egy éjszakát egy szolnoki ház nagytermében fagyoskodtuk át. Később, talán húsvétkor már vonattal utazhattunk Kunszentmártonig. Onnan gyalog Antal Jancsival Csépára. A nyár gondtalanul telt. Végéről újra egy Gyapaytól kapott keltezetlen levelet idézhetek: „Valószínű, hogy mire levelem megkapod, már ott lesz a Collegium hivatalos értesítése, miszerint tagsági helyedet szept. 11–12-én foglalhatod el.” E levélnek az utóirata a legérdekesebb: „Mikor lépsz be a kommunista pártba? Én rövidesen belépek. Azt hiszem, el kéne rendelni, hogy kollégista csak párttag lehet. Nem? Erről majd szóval bővebbet.” Nem emlékszem rá, hogy erre a bővebb beszélgetésre sor került volna. Elfogadták, hogy távol tartom magamat a politikától, nem agitáltak. A kollégisták nagyobb része kívül maradt a pártokon, de az kétségtelen, hogy a politizálók többsége a kommunista pártnak lett a tagja. Néhányan – a népi írók hívei – a parasztpártba léptek. Én is hozzájuk vonzódtam leginkább, de nem léptem be. Igaz, a 45-ös választáson egy XI. kerületi szavazóhelyiségben a parasztpárt bizalmija voltam, de pártonkívüliként. Persze ott is nagy fölénnyel győzött a kisgazdapárt. (Csépán 80 százalékot kapott, igaz, ott az 1939-es választáson is a szavazatoknak több mint felét.) A Collegiumban kisgazdapárti – úgy tudom – egyedül Leél-Őssy Sándor volt, szociáldemokrata, polgári demokrata nem akadt. Gyapay
