Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 12. szám - Lengyel András: A Naményi–Kner-féle Haggáda (Rítus, „liberális” hagyományértelmezés és veszélyjelzés)
84 [...] Izrael nem magáért kiválasztott, hanem az emberiség üdvére, hogy elfogadtassa azt, hogy a szociális erkölcs , az igazságszeretet , a béke egyetlen istene lehet csak az erkölcsben egye sült emberiség istene. Ha nem hinne Izrael e missziójában, akkor nem volna zsidó értelme a zsidóság fennmaradásának.” (K 1143.) A zsidóság „missziója” eszerint „a szociális béke, igazság és szeretet célkitűzésének isteni szolgájává” lenni (K 1143.). „A megváltás, a béke, igazság, jogosság és szeretet királysága e földön, a zsidóságnak is, első helyen a liberális zsidóságnak messiási reménye. [...] Ezért látja szolgálatának lényegét abban, »hogy megnyissa a vak szemeket, hogy kihozza a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétségben ülőket« (Ézsaiás 42, 7).” (K 1144.) A cikket záró Ézsaiás-idézettel visszaérkeztünk a Haggáda kiadójához, az Ézsaiás Vallásos Társasághoz. És kimondható, vallásos köntösben, de jól érzékelhető erkölcsi és társadalmi program hirdetője volt ez a „pészach estéjére” összeállított, aktualizált szertartáskönyv. 8 A Kner-haggáda, definíciója szerint, szertartáskönyv, a vallás gyakorlásának eszköze. És ennek a feladatának, mint a judaisztikai elemzés is igazolja, meg is felelt. Aki azonban kézbe is veszi, és végigolvassa, az arra is gyorsan rájön, e könyv egyben művészeti produktum is. Kivitelezése például nem csak az akkori legmagasabb színvonalon mozgó könyvművészeti remeklés, műalkotás , amely gyakorlati feladatának teljesítése mellett elérte, amit Kner Imre még a tervezgetés elején ígért: „Európa legszebb haggádáját” csináljuk meg. S a könyv nemcsak mint nézhető, tapintható, forgatható könyvtest, mint vizuális élmény, de mint szöveg is művészet: irodalom. Hogy irodalomként milyen műfaji normáknak feleltethető meg, itt alighanem fölösleges fontoskodás lenne meghatározni. Alapföladatának megfelelően ugyanis külön species egy ilyen könyv; még a benne lévő versek és elbeszélések is megőrzik eredeti megkülönböztető karakterüket. Ami lényeges: az egésznek nyelve, atmoszférája, filozófiája az irodalom szférájába emeli ezt a szertartáskönyvet. És itt fölmerül egy látszólag talán meglepő, szituációidegen irodalomszociológiai kérdés: néhány ember magányos erőfeszítése áll-e csupán a könyv mögött, vagy – a mecénáskodó gazdagokon túl – volt-e egy saját, speciális olvasóközönsége is, egy közösség, amelynek igényeiben egységet alkottak a zsidó hagyomány elemei és az irodalmiság szempontjai? És volt-e ilyen korkifejezési igény a magyar szellemi életben? Konkrét választ adni e kérdésekre egyelőre nem tudunk, de a jelek szerint létezett ilyen attitűd a szellemi életben. Méghozzá, a személyes érintkezések esetlegességeit is felülírva, több jellegzetes alkotó neve is megemlíthető. Így a „zsidó” Pap Károly, Fenyő László vagy Füst Milán éppúgy, mint a „katolikus” Radnóti, a „felekezeten kívüli”, biblikus Szabó Lajos (s alkotótársa, Tábor Béla), vagy a különc Hamvas Béla; a festők közül Ámos Imre, vagy a hozzájuk képest merőben más alkatú Vajda Lajos, vagy akár Bálint Endre s mások egyaránt fölemlíthetők e kontextusban. E vonatkozásban persze csak látens csoportról lehet beszélni, az intézményesülés vagy létre sem jött, vagy nagyon gyorsan fölbomlott, mert az időszak, amelynek észlelésében létrejött ez a Haggáda is, tektonikus mozgásokat hozott. De mindez nem változtat azon, hogy egy ilyen irodalom- és művészetszociológiai alakzat megjelenésével is célszerű lesz számolnia a kutatásnak. 9 A gyomai Haggáda zárópasszusa egy nevezetes Jeremiás-intelem (Jeremiás 29, 7) – utána már csak egy metaszöveg, a kolofon következik. Komoróczy (1993: 2.) meg is jegyzi, hogy „itt, és csak itt szerepel haggáda szövegében Jeremiás híres tanácsa, intelme”, de
