Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 12. szám - Orosz István: Emlékek apámról XII.
69 A társasházi élettel járó folyamatos konfliktusoktól sikerült megszabadulni, és végre a magunk ura lenni. Igaz, az új ház – szintén Budakeszin – félkész állapotban volt, s jó pár hétig együtt laktunk a kőművesekkel, de nem bántuk meg. Marci, miután sikertelenül fölvételizett a Képzőn, elkezdett egy nyomdaipari technikumot valahol Budapest túlsó felén, ami korai ébresztőkkel és hosszú reggeli utazásokkal járt. Számomra is egy hosszú utazás (Punta del Este, Uruguay, ICOGRADA, World Graphics Day) és egy amerikai meg egy görögországi kiállítás – Chicago, I Space Gallery; Thessaloniki, Aristotelian University – miatt emlékezetes az év. Chicagóba Tom Kovács, a University of Illinois professzora hívott meg, és Makkai Ádám vett pártfogásába, aki Nagy Gazsitól tudott az érkezésemről. Fölváltva mutogatták a várost a csípős hidegben, és menekítettek be a Michigan-tó felől süvítő szél elől az utunkba akadó kocsmákba vagy múzeumokba. Az Art Institute hatalmas gyűjteményén cowboyosan széles karimájú fekete kalapban és hosszú fehér sálban Ádám vezetett végig (Magritte: Time transfixed ), majd felesége, Arany Ágnes társaságában (akinek, mint mondta, Arany János vére folyik az ereiben) bőségesen megvendégelt. Nem emlékszem, el mertem-e mondani jellemes kísérőimnek, hogy egy délutánt a Playboy szerkesztőségében is eltöltöttem. Marlena kommendált be, miután illusztrációs megbízást szerzett számomra. (Korábban a Playboy magyar kiadásának is dolgoztam, az itthoni képszerkesztő, Nádai Feri Mészöly Miklós- és Karinthy Ferenc-novellák mellé tette a képeimet, szóval nem a pikáns szekciót díszítettem, de azért Kecskeméten mégsem dicsekedtem a lappal.) Szalonikibe, mivel épp Európa kulturális fővárosa volt, egy kisebbfajta sereg kísért, a rendezők, Jerger Kriszta és Horváth Endre (Vigyori) mellett P. Szűcs Júlia, Váradi Júlia, Kovalovszky Márta, Hajdu István, Török András, meg persze Kovács Péter, aki a megnyitóbeszédet mondta, s akit, lévén Pilinszky János unokaöccse, nagyon respektáltam. Apámnak az Eötvös-collegista jóbarát, Fodor András váratlan halála miatt vált szomorúvá az esztendő. Többször, többféleképpen is leírja: ...nyugalmat csak a Katonával való bíbelődés okoz. Oldalakat alakítok át, gépelek újra, hogy tovább tartson. Az 1998-as évet is a közeli ismerősök, rokonok halála szakaszolja. Duckó (unokatestvér), Kovács Laci (csépai barát), Kerényi Gyuszi (beregszászi iskolatárs), Csernus Sanyi (szepezdi ikerszomszéd), Kasza Maris (csépai dajka). Sokat gondolok mostanában arra, hogy az ember nem egyszerre hal meg. A halál útja az is, hogy kihalnak azok, akik jelentettek számára valamit. A hiányt nem veszi észre azonnal... István február 18-án megy Tel Avivba. Akkorra tervezik az Irak elleni támadást. Az irakiak azzal fenyegetőznek, hogy elpusztítják ellencsapásként Tel Avivot. David Grossman hívott meg, hogy grafikushallgatóknak előadásokat tartsak a Vital School of Design nevű főiskolán. Ami azt illeti, tényleg ijesztő volt, ahogy reggelenként, az órára érkező diákok leállították a sarokban a magukkal hozott géppisztolyokat. A lányok is. Meglátogattam Dan Reisingert, és a magyar követségen dolgozó Hóvári János is gondjaiba vett. Vele jutottam el Jeruzsálembe, Betlehembe, a FestiVitalra érkezett grafikus kollégákkal pedig a Holt-tengerhez és Masszádába. Az idegesség inkább a vendégeken volt érezhető, a helyieken látszott, megszokták, hogy állandó feszültségben kell élniük. Nem történt komolyabb atrocitás. Márc. 30. (hétfő) (...) Az ablakpárkányon néha megjelenik egy galamb, benéz, szólít! Májusban az országgyűlési választásokról (Orbán alakíthat kormányt), júniusban a fran ciaországi focivébéről ír. Egyikről sem lelkesen. Unalmas ez a védekező játék. Szepezdre nem megy, de uszodába rendszeresen jár (utána jóleső fáradtság). Legtöbbet a Bánk bán értel mezéseinek történetével foglalkozik (1999-ben fog megjelenni), de bevonják az 50 évessé visszaminősített gimnázium évfordulós ünnepségeinek előkészítésébe is. A műsort az új
