Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 12. szám - Orosz István: Emlékek apámról XII.
67 megegyezés. Ruandában öldöklés. AIDS, kullancs, környezetszennyezés... Egyre aggodalmasab bak a bejegyzései, a visszarendeződés gyanúját keltő belpolitikai események, a növekvő infláció, a békétlen világpolitika mellett a Stuttgartba költöző Andi miatt aggódik, illetve anyu húga, Mari néni (a keresztanyám) miatt, aki sokadszor kerül kórházba, s menthetetlennek látszik, és persze ott vagyok én is, a folytonos utazásokkal. A nyár elején Mexikóba repültem, a naplója alapján tudom kisilabizálni, jún. 10-től kb. egy hónapig voltam ott. Mexikóvárosban Ramón López Velarde házában, a Casa del Poetában kiállításom nyílt, és plakáttervező workshopot vezettem tíz-tizenkét diáknak. Kedves társaság, jó hangulatú munka volt. Coni Robinson nevére emlékszem (a kubai Antonio Pérez Ñiko felesége volt akkoriban), egy magyar származású fiúra, aki azért jött, mert megtudta, én vezetem a munkát, és persze a vendéglátómra, Xavier Bermúdezre, akivel Rióból ismertük egymást. Akkor még nem tudhattam, hogy az elkövetkező évtizedekben tíznél is több alkalommal hívnak vissza Mexikóba (San Luis Potosi, Veracruz, Xalapa, Oaxaca...), ha csak sejtettem volna, nekiálltam volna megtanulni spanyolul, így azonban angolul voltunk kénytelenek kommunikálni, ami olykor érdekes félreértéseket okozott. Egyszer, ez Guadalajarában történt (legtöbbször oda hívtak), egy színházteremben sok ember előtt kellett beszélnem, s közben vetítgetnem a munkáimat. Próbáltam csak a legszükségesebb információkat átadni – ami látható, vagyis nyilvánvaló, azt épp csak érintettem. A hallgatókon fülhallgató volt, valaki valahol spanyolra fordította az elhangzottakat. Egy idő után úgy éreztem, mintha bizonytalanság támadna a nézőtéren. Néhányan levették a fülhallgatót, szomszédjuknak kezdték magyarázni a látottakat és értelmezni a hallottakat. Egyszer csak a tolmács éteri, némileg zavarodott hangja is „beszólt”. Nem tudja követni, amit mondok, visszatérhetne-e néhány kifejezéshez, rákérdezhetne-e néhány szó jelentésére, amelyeket nem tud értelmezni. Persze, mondtam, sőt ha ideállna mellém a színpadra, rögtön a vállamra csaphatna, ha valamit nem mondok eléggé érthetően. Jön máris – és csakugyan kisvártatva két férfi jelent meg a színpadon. A tolmács – és aki vezette. A fordító ugyanis vak volt. Mint később megtudtam, születése pillanatától. Sohasem látott. Nem volt nehéz megértenem, hogy amikor a vizuális illúzió mibenlétét taglaltam, amikor arról beszéltem, hogy bizonyos munkák mást jelentenek akkor, ha messziről nézzük őket, mást, ha közelebbről, vagy éppen egy speciális szemszögből, az számára mind-mind elképzelhetetlen tartalom volt. És akkor még jöttek az anamorfikus torzulások. A látványparadoxonok. Az optika rejtelmei. Változtatnom kellett, úgy kellett beszélnem, hogy a képeket nem hívhattam segítségül. A szavaknak viszont „láttatónak” kellett lenniük. Talán a lent ülőknek unalmasak voltunk, ő azonban egyre jobban élvezte, és röstellem bevallani, de én is. Sikerült leküzdenem a szégyent, amelyet akkor érzünk, ha érdemtelenül vagyunk valaminek a birtokában, ami társunknak nem adatott meg. Mexikói élmények nyomán íródott a Danse macabre című vers, a Könyv a tükörben című könyv, s alighanem a Páternoszter című regény főszereplője is azért Mexikóból érkezik, mert elég jól megismertem az ottani világot. Azt persze nehéz megítélni, ottani eredményes munkásságom bizonyítéka-e, hogy egy rajzomat az egyik diák magára tetováltatta. A parkokban óriáskivetítőkön néztem a focivébé meccseit. A Mexikó–Bulgária után hatalmas fiesta volt, pedig a bolgárok jutottak tovább. (Egy unalmas 1:1 után tizenegyesekkel). Miközben én itt, apu otthon nézte a meccseket, és persze dohogott. Futball-vb. Egy öngólt vétő kolumbiai játékost lelőttek. Maradonát hazaküldték dopping miatt. Egy német játékost azért, mert csúnyát mutatott a közönségnek. Játék ez? Sport ez? Reklám, üzlet, durvaság. Apám közben előadásokat, cikkeket, könyvekbe írandó verselemzéseket vállalt, néha interjúkat is, aztán bosszúsan kérdezte meg magától: Kár volt vállalnom? De akkor mivel töl teném az időmet? Alighanem olvasott volna, hiszen így is azt tette. Egyre hosszabban írt az olvasmányairól, amelyek közt másodszorra, sőt többedszerre olvasott könyvek is voltak.
