Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 11. szám - Kiss A. Kriszta: Hitelesíteni a megkérdőjelezést (Milbacher Róbert: Angyali üdvözletek)

143

mennyit hallott tényleg az Icuka nénitől és mennyit tett hozzá a maga eszétől az Esperes történetéhez.” 191.), de még az Esperes is bocsátkozott találgatásokba („mást nem nagyon tudott mondani az Esperes se, minthogy [Zecharja] talán legföljebb fényből élt” 120.), illetve azt sem tudjuk, mit tett hozzá saját maga a „zsidóforma embertől” hallott történethez, amikor azt Pistának adta át – hiszen róla is elmondhatjuk, hogy zavart állapotban volt már élete végére. A Bibliából eredeztethető „tamáskodik” szó (amely Tamás apostol nevéből származik, aki kételkedett Jézus feltámadásában) mintájára Milbacher nyomán megalkothatjuk a „teofiluskodik” szót is, amely nem feltétlenül azt a hitet fedi le, amely azt vallja, hogy nem Jézus, hanem Keresztelő Szent János volt a Megváltó (hiszen arra már van egy név, ők a mandeusok), hanem azokat a személyeket, akik nem elégednek meg egyetlen

történettel, azzal, amit elmondtak nekik, hanem valami másfajta igazságot keresnek, nyomoznak utána, és nem riadnak meg a „mi lett volna ha?” kérdésektől sem („Különben is azt tanította, hogy nemcsak az számít, hogy hogyan is volt valójában, hanem az is, hogy hogyan lehetett volna?” 19.)

A már említett első és harmadik sík (vagyis a paragrafikus és a regényesített álevangélium) közötti eltérések egyik leglátványosabb és legizgalmasabb példája Mirjam alakja és életének itt bemutatott szakasza. A Mirjam név a Mária héber eredetije, Zecharja és Eliséva fiatal szolgálólánya tehát ebben a történetben az a Mária, aki az eredeti evangéliumok szerint a Megváltónak adott életet. A paragrafikus sík valamivel közelebb áll a Bibliában olvasható történésekhez: ezek szerint Mária a hatodik hónap táján meglátogatja Erzsébetet és csak a születéséig marad vele. A regényes álevangéliumban azonban már az elejétől fogva fontos szereplőként jelenik meg Mirjam, és mindvégig az idős házaspárral él – ha nem szemfüles az olvasó, sokáig talán nem is gyanakszik, hogy arról

a bizonyos Máriáról van szó, hiszen egyszerűen csak „kis árvaként”, „távoli rokonként” van megjelölve, nincs szó a Józseffel való jegyességéről, saját örömhíre pedig hipotetikusan jelenik csak meg (ezzel is kisebbítve Jézus rangját Keresztelő Szent Jánoshoz képest). Az Angyali üdvözletek

cím többesszáma az első síkban nem a János és Jézus születését bejelentő két üdvözletet jelöli, hanem János születésének dupla üdvözletét: elsőként az apának, másodikként az anyának szólót. A harmadik síkban ugyan mindkét gyermek eljövetelére vonatkozik a cím, de az evangéliumtól merőben eltérő módon: a testiség jelenléte (

Zecharja „rohama”, Mirjam rettegése az ismeretlen férfitól, majd a rátörő vágy, a megmagyarázhatatlan láza, motyogása) kíséri végig ezt a két angyali üdvözletet, amelyek tehát nem a klasszikus értelemben vett örömhírek, hisz mindkettő igen kellemetlen élményekkel, eszméletvesztéssel, emlékezetkieséssel jár. A Mirjammal történt események néhány ponton találkoznak ugyan az általunk jól ismert, vallásunk alapjául szolgáló történettel: megszáll egy betlehemi istállóban Heródes elől menekülve, a regény legvégén pedig megszül egy gyermeket, de nem szeplőtelenül, és a nevét sem említik a tanítványok, így homályban marad, hogy a „két lehetséges” Messiás közül melyik gyermeknek adott életet.

Amikor azt hinnénk, hogy a számos megbízhatatlan narrátorral már „kibékültünk”, és hátterüket ismerve már csak rendkívül óvatosan fogadjuk be az információkat, a regény megérkezik a leginkább zavarba ejtő pontjához, amikor