Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Orosz István: Emlékek apámról XI.
96 szállóba később sem jutottam vissza, holott Gorbacsov kubai látogatása a nagy, Szovjet-Örményországban pusztító földrengés miatt végül elmaradt. Amikor ottlétem pontos idejét próbálom rekonstruálni, épp a földrengés segítségével teszem, ami 1988. december 7-én volt. (Apró Gorbi-appendix: 2020-ban a visszavonultan élő politikus Moszkvában fogadta Szőcs Géza barátomat, aki megajándékozta Sakkparti a szigeten című regényem oroszra fordított változatával.) A kubai tartózkodás első egy vagy két hete egyébként munkával telt, egy meglepően jól fölszerelt szerigráfiai műhelyben dolgozhattam, s igencsak csodálkoztam, amikor megtudtam, hogy az asztalomnál előzőleg a pop-art guru, Robert Rauschenberg munkálkodott. Az első napokban egy szimpatikus afroamerikai fiú segített a beilleszkedésben, aki mint a legtermészetesebb dolgot mondta el, hogy édesapját a forradalom után kivégeztette Castro. Én is megnyíltam, hosszan beszélgettünk apáinkról, a forradalmakról, a diktatúrákról, a kubai és a magyar rendszer hasonlóságáról, különbségeiről. Később a fiú váratlanul eltűnt, és egy magyarul tudó (nálunk tanult) lány lett a kísérőm, aztán őhelyette is más érkezett. Úgy tűnt, véletlenszerűen cserélődnek, s egyik sem búcsúzott el, ha nem láttam többé. Olykor azt éreztem, nyíltak és őszinték, máskor meg azt, figyelnek, kóstolgatnak, maguk sem tudják, hányadán állhatnak velem, a derült égből idecsöppent művészféleséggel. Tartózkodott akkoriban egy magyar házaspár is a szigeten, a Balatonfüreden álló hajóvendéglő, a Helka üzemeltetői voltak, s azért érkeztek, hogy táncosnőket szerződtessenek éjszakai esztrádműsoraikhoz. Az értük felelős elvtársak – vagy az értem felelősök – úgy döntöttek, hogy egyszerűbb lesz összecsapni bennünket, így aztán egy nagy fekete állami Volgában együtt jártuk az országot, minden este más tánccsoportok produkcióját tekintve meg. Szívfacsaró volt érzékelni a gyönyörű, csokoládészín lányok odaadó igyekezetét, hogy szerződéshez jussanak, vagyis elmenekülhessenek Kubából. Az igyekezet – nem tudván, hogy outsider vagyok – felém is kiterjedt. Egy akkori hangulatokat megidéző versem is a Szíj Rezső-féle nem létező kötetből emelem ide. (Később, a L’Harmattan kiadónál megjelent Körzővel rajzolt víz című válogatásba is bekerült.) Vesztesz és nyersz, tükörben alszol, véget nem érő vakszimultán. Túl minden földrajzatlaszon ki tartja számon, hogy ki voltál? Ki tudja, hogy kerülsz ide, s miféle szállodába zár, s micsoda vesztegzár alatt, ki elől rejteget a nyár? A térítők, a trópusok, és lombos, lomha, napszúrásos fellegek döntenek hanyatt az ólmos, hályogszín nyugágyhoz. Mily kőlapokból és milyen Körmöket, ajkat és csigát olvaszt elő e fénytörés, S mily hajat, minő éjszakát?
